Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

US fever show - listavezető dalok Amerikából
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Scorpions koncert Budapesten!

- 2009. január 23. 9:33 -

Április 21-én Budapesten is színpadra áll a német rockzene legnagyobb legendája, a Scorpions. A SYMA Csarnokban tartandó koncertre az első 1000 állójegy kedvezményes áron érhető el, és a szervezők ülőhelyeket is kínálnak majd a rendezvényre.

A Scorpions zenekar egy igazi hardrock legenda, amely immár 40 éve áll a színpadon. Kétség nem fér hozzá, hogy ők Németország legnagyobb, legismertebb rock bandája, akiket a Rammstein, vagy a kortárs Accept és a Halloween sem tudott túlszárnyalni. A Scorpions már a rendszerváltás előtt is azon kevés együttesek egyike volt, melyet jól ismertek a keleti blokkban is, és persze az egész világon. Talán ennek is köszönhető, hogy az 1990-es „Wind of Change” (A változás szele) című dalok az akkori átalakulások egyik szimbólumává vált. A dal azokat az élményeket dolgozza fel, amiket néhány évvel korábban a Szovjetunióban szereztek: a moszkvai Vörös téren a Music Peace Festival fellépőjeként Bon Jovi, Ozzy Osbourne, a Mötley Crüe és a Skid Row oldalán játszottak, több mint 1.000.000 ember előtt. Az új album, a Humanity – Hour I 2007-es megjelenése valóságos ünnepi hangulatot teremtett a rajongók körében, hiszen az elmúlt 10 évben mindössze három stúdiólemezt adott ki a zenekar. Mindenesetre megérte várni: az új lemez úgy viszi tovább a klasszikus Scorpions jellemvonásokat, hogy friss és modern hangzással kényeztet. A megjelenés után a zenekar több mint 30 állomásból álló világ körüli turnéra indult, melynek során sok olyan országba is eljutottak, ahol korábban még sosem jártak. 2009 tavaszán végre Budapestet is újra meglátogatják: a hazai rajongók április 21-én a SYMA Csarnok színpadán láthatják a Scorpionst. Belépőnket megvásárolhatjuk országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható, de kérhetjük belépőnket a mobilunkra is! A GoProduction és az EPG Concert Agency bemutatja: The Scorpions 2009. április 21., kedd 19 óra Budapest, SYMA Csarnok (XIV. Dózsa György út 1.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 2 = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 16:07
Clear sky
SE
Clear sky
9°C
1.9 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.9 m/s SE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com