Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Életképek Tinédzser Országból - Jánosi Ferenc hitéleti magazinműsora tinédzserekről, tinédzsereknek
42
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Segítség a Szent László Kórháznak

- 2020. március 25. 15:04 -

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel, március 23-24. között a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya, kiegészülve debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal – a Szent László Kórház megsegítése céljából – telepítette a Role -1 típusú tábori sátorrendszert.

A 24 óra leforgása alatt – az intézmény udvarán – felállított tábori kórház képes a kórház egészségügyi technológiáinak adaptálására. A sátorrendszer szállítását és telepítését felügyelő Bánsági László ezredes, az MH Egészségügyi Központ Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézet intézetvezetője elmondta, hogy a sátorkészlet bontása után a tábori kórház elemeit tehergépkocsikra rakták, majd végrehajtották a szállítást a Szent László Kórház kijelölt területére. Az ezredes hozzátette, hogy a szállítást és telepítést végrehajtó katonák a sátorkészlet üzemeltetésére és fenntartására is kiképzett szakállomány tagjai. A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből. A Szent László Kórház kisegítése miatt telepített sátorrendszerrel kapcsolatban dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, az MH Egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy egy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, mely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. A dandártábornok elmondta, hogy jelenleg olyan konfigurációban építik fel, ami a leghatékonyabb módon szolgálja a járvány elleni védekezést. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható triázsra, betegek előosztályozására. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre. A telepített sátorrendszer 101 km/óra szél elleni ellenálló képességgel rendelkezik, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembehelyezése után 10 perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

(Forrás: Honvédelem.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt * 2 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 14:54
Mainly clear
NE
Mainly clear
11°C
1.2 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.2 m/s NE
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com