Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


LGT - Jó barátok vagyunk
41
hallgató

Segítségnek álcázva időseket károsítottak meg – elfogták őket a rendőrök

- 2020. április 17. 15:37 - 330 megtekintés

Egy férfi és egy nő 2020. április 15-én délelőtt megjelent egy II. kerületi idős asszony lakásánál, és – a koronavírus miatti helyzetre hivatkozva – segítséget színlelve a nő bement a lakásba, közben társa az ajtóban szóval tartotta a sértettet.

A férfi arra kérte az idős asszonyt, hogy vegye le az arany gyűrűit, hogy azokat lefertőtleníthesse, ezalatt társa átkutatta a lakást. A sértett átadta az ékszereit a férfinak, aki ezután társával – és az általa ellopott pénzzel – együtt elhagyta a lakást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói – korábbi bűnügyi információk alapján – a helyszín közelében elfogták az elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, akiknél megtalálták az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők Budapest V., XIII. és XV. kerületében is követtek el hasonló jellegű bűncselekményeket, amelyek során magukat önkormányzati dolgozóknak adták ki, és miután a koronavírus-járvány ürügyén bebocsátást nyertek a lakásokba, az egyik elkövető elterelte az idős sértett figyelmét, amíg társa átkutatta a lakást. Az elkövetők három hét alatt, négy idős asszonytól közel egymillió forint értékben loptak, amelynek több mint a fele megtérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói R. Jánost és R. Juliettát kétrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, egyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök az elkövetőket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az utóbbi időszakban a trükkös csalók hatósági személynek kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy ingatlan fertőtlenítést hajtanak végre, illetve idős személyek ellátására szolgáltatást ajánlanak fel. Kellő óvatossággal és egészséges bizalmatlansággal megelőzheti, hogy a koronavírus veszélyeire hivatkozva becsapják.

Forrás: police.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. július 3. vasárnap, Kornél, Soma napja van.
Az év 26. hete és 184. napja.
Holnap Ulrik napja lesz.

1807. Szentes János nyugalmazott kapitány a királytól engedélyt kap nyomda alapítására Sárospatakon.


1825. Már 13 év és 3 hónap óta nem tartatott országgyűlés; de Ferenc király elvégre meggyőződött, hogy az abszolutizmussal boldogulni nem lehet, azért július 3-án országgyűlést hirdetett Pozsonyban szeptember 11-ére.


Rab Zsuzsa / 1926. júl.3. - /

Verem

"...Itt Petőfi csak olajnyomat,
Arany erre az utat se tudja,
Itt Dózsa csak szivar,
Ady meg lila bankó,
a világűr egy vicc csak a bortócsában.
De országnyi a padló,
amelyről záróra után
felsöprik a csillagokat,
a Fiastyúkot,
a botló cipők jajdulását,
a morzsolódó gerincek csontporát,
a vállakról leszakadt
karokat.

Ebből a veremből
kijutni:
egymás keze volna kötél.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com