Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Mindentudás egyeteme - válogatás a legjobb el*adásokból
63
hallgató

Idén is várják a kerekesszékes fiatalokat a Szigetre

- 2017. április 12. 6:21 - 2034 megtekintés

Mozduljunk ki! néven egyedülálló kezdeményezés indult, melynek célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül mind többen át tudják élni a koncertek, fesztiválok nyújtotta élményeket. A kezdeményezés egyik állomása az idei Szigeten lesz, de az alapítók számítanak más szórakozóhelyek együttműködésére is.

Magyarországon mintegy 250 ezer mozgássérült él, és a Mozduljunk ki! néven indult új kezdeményezés célja, hogy a kerekesszékkel élők – szakmai segítség mellett – biztonságos módon, de önállóan szórakozhassanak.

„A kezdeményezés abból a szempontból közelíti meg a mozgássérültek kérdését, hogy a fogyatékossággal élő embereket nem akadályozottként, hanem aktív társadalmi életet élő fogyasztóként kezeli, minden területen az oktatáson, foglalkoztatáson át egészen a kikapcsolódásig, elkerülve a szükségtelen elkülönülést, vagyis a szegregációt” – mondta Csángó Dániel a Mozduljunk ki! egyik alapítója.

Arról is beszélt, hogy a mozgássérültek szociális beleilleszkedéséről, szabadidős tevékenységéről még nem készült átfogó felmérés vagy tanulmány, de a területen dolgozó szakemberek egybehangzó véleménye szerint a fogyatékossággal élő fiatalok elzártan élnek, keveset járnak kikapcsolódni. Márpedig a szervezők szerint a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elfogadottságához és befogadásához nélkülözhetetlen, hogy a mozgássérültek ép társaikkal találkozzanak, közös élményeket szerezzenek.

Az a célunk, hogy a fogyatékossággal élők ne csak szemlélői, hanem résztvevői legyenek az életnek. Az ilyen eseményeken fiatalok jól érzik magukat, rengeteg élménnyel gazdagodnak, a spontán interakciók és új élethelyzetek pedig hozzájárulnak szocializációjukhoz, ezáltal pedig az önálló élet megtapasztalásához, valamint a társadalom befogadóvá tételéhez. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt elsőként az egyik legnevesebb hazai fesztiválon tehetjük meg” – mondta Zsolnay Dóra, konduktor, aki szintén kezdeményezés egyik ötletgazdája.

A Mozduljunk ki! csapat első „próbaprojektje” a tavalyi Szigeten volt az Ability Parkkal együttműködve.

Forrás: origo.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt + = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 18. péntek, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 108. napja.
Holnap Emma napja és Húsvét vasárnap lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Időjárás

2025-04-18, 07:20
Overcast
E
Előjelzés
17°C
3.8 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 3.8 m/s E
Széllökések: 15 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 27.9mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com