Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bikini - A végtelen lába el*tt
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Sikeres mentorszülői családi napot tartott a SINOSZ

- 2025. július 4. 19:45 - 437 megtekintés

„Velünk könnyebb” – Sikerrel zárult a mentorszülő családi nap a SINOSZ székházában

A SINOSZ és a JEL Alapítvány közös rendezésében megvalósuló esemény fókuszában a hallássérült gyermeket nevelő családok támogatása, valamint a mentorszülői hálózat bemutatása állt.

A rendezvényt Szalkai Iván igazgató nyitotta meg, hangsúlyozva a közösség erejét és az együttműködés fontosságát. Ezt követően Tempfli Kátya és Bagó Róbert ismertették a mentorszülői program célját, működését és eddigi tapasztalatait.
A mentorszülői hálózat egy úttörő kezdeményezés, amely a sorstársi támogatásra és a tapasztalatmegosztásra épül. A program keretében olyan szülők kapnak képzést, akik saját családjukban is hallássérült gyermeket nevelnek, és szívesen segítenek más érintett családoknak. A mentorszülők nem szakemberek, hanem tapasztalati segítők: hitelesen, empatikusan tudják kísérni azokat a szülőket, akik friss diagnózissal, vagy épp az óvodai, iskolai beilleszkedés nehézségeivel szembesülnek. A hálózat célja, hogy a segítségnyújtás ne csak intézményi szinten történjen, hanem közösségi alapon is elérhető legyen.*
A szakmai program során három előadás hangzott el:
– Csetneki Csilla audiológus, a SINOSZ elnöke „A hallás világa – eszközök és lehetőségek” címmel tartott prezentációt.
– Komorettóné Szentirmai Katalin védőnő és mentorszülő „Három szerep egy szív” című előadásában személyes tapasztalatain keresztül beszélt az elfogadásról.
– Kárpáti Árpád és fia, Kárpáti Álmos előadásukban a siketoktatás múltját és jelenét ismertették, egyedülálló apa-fia nézőpontból.
A gyerekeket Mázló Tímea inkluzív játszóházzal várta a kertben, míg a felnőttek Arany Brigitta vezetésével vettek részt egy játékos, készségfejlesztő tréningen. A nap minden programpontja akadálymentesített volt: jelnyelvi és írótolmácsolás biztosította a teljes értékű részvételt.
A „Velünk könnyebb” családi nap megerősítette, hogy a valódi támogatás nemcsak szakmai, hanem emberi kapcsolatokon is múlik. A mentorszülőség révén olyan új lehetőség nyílik meg a családok számára, amely közvetlen, hiteles és érthető segítséget nyújt egy sokszor érzelmileg megterhelő élethelyzetben.
* A program megvalósítását a Schlachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet „Szülő 2024” és „FOF 2024” pályázati támogatásai tették lehetővé, a Belügyminisztérium finanszírozásával. Idén két képzési ciklusban összesen 27 mentorszülő szerzett tanúsítványt, akik országosan elérhetők lesznek az érintett családok számára.
Ezek a képzések csak a kezdeti lépések voltak. A cél egy folyamatosan fejlődő, országosan elérhető mentorszülő hálózat kiépítése, támogatva evvel a hallássérült gyermeket nevelő családok mindennapjait.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 + = tizenegy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 5. csütörtök, Ágota, Ingrid napja van.
Az év 06. hete és 36. napja.
Holnap Dorotya, Dóra napja lesz.

1519. Perényi Imre nádor halála. 1515-ben, mint nádor, Pozsony utcáin nagy pátosszal ellenmondatott, de mint főnemes mindent aláírt, ami tőle kívántatott.


1810. Ráth Mátyás, az első magyar hírlap, a Magyar Hírmondó szerkesztőjének halála Győrött.


Kisfaludy Károly /1788. febr. 5. -
1830. nov.21. /
Szülőföldem szép határa

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek..."

Időjárás

2026-02-05, 12:02
Overcast
E
Előjelzés
6°C
2.2 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1002 mb
Páratartalom: 98%
Szél: 2.2 m/s E
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /73% / Rain
Napfelkelte: 07:04
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com