Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Zsédenyi Adrienn - Szánkózás
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Soltész Miklós: nem lehet széles társadalmi csoportokat tétlenségre kárhoztatni

- 2012. november 9. 13:23 -

Nem lehet széles társadalmi csoportokat tétlenségre kárhoztatni ? jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Miskolcon.

Soltész Miklós - kép: Dunatévé

Soltész Miklós elmondta, míg a szomszédos országokban a társadalom 2-3 százaléka minősül rokkantnak, Magyarországon arányuk eléri a 7-8 százalékot. Szerinte ez azért alakulhatott ki, mert a szocialista kormányok a foglalkoztatási kríziseket a ?rokkantosítás? kiterjesztésével próbálták kezelni. Ez az út azonban nem járható – tette hozzá.
A kormány elhatározta, hogy megújítja a rokkantosítás rendszerét, vagyis az új, objektív, a 21. századi orvostudomány legújabb módszereit alkalmazva a 650 ezer rokkantnyugdíjas közül felülvizsgálatra hív be 180 ezer embert ? részletezte.
Mint mondta, Magyarország négy-öt városában ? köztük Miskolcon és vonzáskörzetében ? él a legtöbb rokkantnyugdíjas, valamint rehabilitációs járadékos, és ebből a térségből érkezik a legtöbb új kérelem is, ezért a borsodi megyeszékhely a szociális rendszer megújításáról szóló fórum első állomása.
A kormányzat szociális szemléletéről közölte: az idén a rendszerváltás óta nem látott tömeges üdültetésekre nyílt lehetőség az Erzsébet-program részeként; több mint százezer rászoruló, szociálisan hátrányos helyzetű felnőtt és gyerek táborozhatott a Balatonnál és az ország más helyein.
Kriza Ákos (Fidesz), Miskolc polgármestere elmondta: a város arra törekszik, hogy átlátható, követhető rendszert hozzon létre, ezért is döntött a közgyűlés a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményi keretbe szervezéséről.
Hozzáfűzte: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19 548 a rokkantak száma, rehabilitációra 18 420 ember kötelezett. Felülvizsgálatra 12 269-en várnak, az új kérelmezők száma 523, de ügyhátralék is van jócskán.
Miskolcon mintegy másfél ezer hajléktalant tartanak nyilván, Borsod megyében ? a megyeszékhellyel együtt ? számuk csaknem kétezer. Ellátásukat az önkormányzattal megkötött ellátási szerződés alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Napfényt az Életnek Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete végzi.
Kriza Ákos kitért arra, hogy az önkormányzat tulajdonában van a város egyik megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervezete, a Szocio Produkt Szolgáltató Kft., amelyet megrendelésekkel segítenek.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Miskolcon az Autista Alapítvány jelentős pályázati összeghez juthat, illetve bölcsődeépítésre pályázati formában forrást kaphat a térség.
Forrás: MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


5 - = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 04:12
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
2°C
1.7 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.7 m/s NW
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com