Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

The Beach Boys - Kokomo
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Súlyos büntetést kaphatnak az igazolvánnyal visszaélők

- 2013. november 28. 11:25 - 2631 megtekintés

A vonatkozó jogszabály szerint az használhatja a mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelyet, aki mozgásában sérültként veszi igénybe azt, vagy mozgásában sérültet szállít.

A rokkant igazolvánnyal többféle módon is vissza lehet élni. Az sem ritka, amikor a mozgásában korlátozott személyeknek fenntartott parkolóhelyet foglalják el jogtalanul. A kettő kombinációjáért már egészen súlyos büntetések is kinézhetnek a szabályok megszegőire.

Lapunk e témával kapcsolatos kérdésére Garabás Péter, az egri önkormányzat közterület-felügyeletének a vezetője elmondta: a vonatkozó jogszabály szerint az használhatja a mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelyet, aki mozgásában sérültként veszi igénybe azt, vagy mozgásában sérültet szállít. A szakember tájékoztatása szerint egyébként különbséget kell tenni a kijelölt várakozóhely és a fizető box igénybevétele között.

Utóbbi esetben ugyanis, aki az igazolvánnyal ilyen várakozóhelyen parkol úgy, hogy arra nem volt jogosult, akkor pótdíjat köteles fizetni, valamint eljárás indulhat közokirattal való visszaélés miatt. A fizető várakozóhelyeket Egerben az Evat Zrt. munkatársai ellenőrzik, akik az önkormányzati rendeletben meghatározott módon szankcionálják a szabályszegéseket vagy a visszaéléseket.

Amennyiben viszont mozgásában korlátozott személy számára kijelölt helyet vesz igénybe valaki anélkül, hogy lenne rokkantigazolványa, akkor a kötelezően kiszabandó fix szabálysértési bírság ötvenezer forint.

Törvényi előírás szabályozza továbbá azt is, hogy hol, milyen számú és meghatározott szélességű parkolóhelyet kell biztosítani a mozgáskorlátozottak számára. Vannak nem fizetős, de a rokkantaknak biztosított parkolóhelyek is, többnyire közintézmények környezetében. A megyeszékhelyen ilyen található például a Rózsa Károly utcában, vagy a Bitskey-uszoda előtt. Ezeket sem foglalhatják el az arra nem jogosultak, mert ilyen esetben a következmény az ötvenezres helyszíni bírság lehet.

? Mérlegelésre ezen alkalmakkor egyáltalán nincs lehetőség, a bírságot mindenképpen ki kell szabni. Hasonló ez a fix bírság, mint ami a járműforgalom elől elzárt területen, vagy zebrán való megálláskor és más, a KRESZ-ben meghatározott esetekben néz ki a szabálytalankodónak ? fogalmazott Garabás Péter, akitől megtudtuk mindezen túl azt is, hogy Egerben sok helyen térfigyelő kamerákkal is nyomon követhetőek a történések.

Nehezen mondhatja ezért ? ha nem úgy történt ? a bekamerázott területen a rokkantigazolványt használó, hogy hozta a nagymamát, csak ő már felment a lakásba. Amikor azt látják a monitoron, hogy érkezik a ?rokkant?, megáll az adott parkolóhelyen, gyorsan kiszáll, nem úgy mozog, mint aki mozgássérült lenne, az már eleve problémás.

? A kamerák felvételeinek egyébként a célirányos vizsgálatkor van szerepe ? folytatta a közterület-felügyelet vezetője. ? Amikor bírósági eljárás lóg a levegőben, akkor célirányosan rögzítünk mindent. Vannak természetesen célzott akciók is ? tette hozzá. Megtudtuk a szakembertől azt is, hogy a közterület-felügyeleten túl e tárgykörben ellenőriznek még a rendőrkapitányság munkatársai is. Ha a hatóságok visszaélést tapasztalnak, abban az esetben az ügy feljelentéssel zárul. A helyszínen pedig visszatartják az igazolványt, amit az eljárás dokumentumaihoz csatolnak. A tetten ért ügyfélnek ugyanakkor alá kell írnia egy papírt arról, hogy jogtalanul használta az okmányt.

Kérdésünkre Garabás Péter elmondta még: hamisított rokkantigazolvánnyal ők még nem találkoztak, annál inkább notórius visszaélőkkel.

Celebek pácban

Az utóbbi időben több ismert ?celeb? is jogosulatlanul használta a mozgásában korlátozott személy ? történetesen a hozzátartozójuk ? számára kiállított rokkantságot jelző igazolványt. A tévés műsorvezető, színésznő Liptai Klaudia ügyében, aki halott édesanyja ilyen jellegű közokiratával parkolt jó ideig mindenhol, már bírósági határozat is született: egymillió forint pénzbüntetéssel sújtották közokirattal való visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt.

A minap pedig az énekes Balázs Pali bukott le az édesapja nevére készített okmánnyal. Őt a rendőrök előállították és eljárást kezdeményeztek ellene.

Panasztevő, aki nem olvasta figyelmesen a KRESZ-t

A KRESZ 51/A. paragrafusában szerepel az az előírás, hogy a mozgásában korlátozott személy a járdán is megállhat autójával. Csakhogy van a mondatnak másik fele is: feltéve, ha 1,5 méter szélességű járdaszakasz szabadon hagyható. Ezt a részt nem olvasta egy egri rokkant, aki zaklatásként értékelte, hogy a közterület-felügyelő e szerint járt el, majd le is mérte a szabadon hagyott részt, ami alig volt egy méter. A panaszos beadványa szerint ?… szomorúan tapasztaltam: Közterület-felügyelő kollégái az autóm körül MÉRŐSZALAGGAL MÉRIK autóm helyzetét. Ezen cselekvésüket törvénnyel való visszaélésnek, és zaklatásnak értékelem.?

A kedvezményekre jogosító igazolvány közokirat

A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa a törvényi rendelkezéseink szerint olyan közokirat és biztonsági okmány, amely a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet (KRESZ) 51/A. szakaszában felsorolt kedvezmények igénybevételére való jogosultságot igazolja. Az igazolványra az a személy jogosult, aki a ?súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló rendelet? értelmében közlekedőképességében súlyosan akadályozott. A szakértői szerv ilyennek minősíti azt a személyt, akinek a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló NEFMI-rendelet mellékletében felsorolt károsodása van.

Forrás: heol.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* hét = 49

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 27. szombat, János napja van.
Az év 52. hete és 361. napja.
Holnap Kamilla napja lesz.

1237. Julianus domonkos rendi szerzetes a Volga melléki ősmagyaroktól hazaérkezett. "Megtalálta őket, kik, látva, hogy magyar, igen örvendettek, körül hordozván Őt házanként és falvanként. Földet nem mívelnek, lóban, fegyverben bővelkednek." Julianus 1237. június 21-én indult hazafelé és e napon lépett be Magyarország kapuján.


1901. Megkezdték a budapesti Halászbástya építését Schulek Frigyes tervei alapján. Elkészült 1903-ban.


János napja ma vagyon,
eldöcögtünk a fagyon.
Adjatok vagy hat garast,
kolbászt ide, hat araszt,
egy kis bort a bélembe,
kalácsot a kezembe.

népköltés

Időjárás

2025-12-27, 20:03
Clear sky
NW
Clear sky
3°C
2 m/s
Apparent: -3°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 2 m/s NW
Széllökések: 13.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com