Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Műsorvezető
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Szeret-lak épült Tolna megyében

- 2019. január 10. 11:43 -

2018. novemberében készült el Kaposszekcsőn az a lakóotthon, mely várja a halmozottan sérült és mozgássérült  fiatalokat.

A SzeretLak 12 fogyatékossággal élő fiatal számára biztosít önálló életet. A februártól beköltözhető otthonba folyamatosan várják a jelentkező családokat. Első körben 5 fiatal számára nyújt esélyt a lakóotthon – közölte Vucskics Valéria munkatársunkkal Teibert Csaba, a Kerekes Szabadság Alapítvány elnöke.

Minden szülő gondoskodni szeretne gyermekéről. Amíg teheti, fogja a kezét, majd, amikor a gyermekből felnőtt lesz, elengedi, és nézi önálló lépéseit a világban. A fogyatékossággal élő fiatalok szülei is ugyanígy éreznek. Gyermekeik azonban ritkán kapnak esélyt önálló életre, mert Magyarországon kevés az olyan kislétszámú lakóotthon, ahol saját korosztályukban, fiatalok között lelhetnek barátokra és otthonra, ha majd szüleik, hozzátartozóik idősek lesznek. A SzeretLak nevű lakóotthon magánerőből épült fel a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az otthon megálmodója egy apuka, Teibert Csaba, aki elsősorban 23 éves fiát szeretné biztonságban tudni.
Az édesapa ezzel most egy olyan otthont hozott létre – nemcsak fiának -, ahol folyamatos ápoló-gondozói felügyelet mellett, méltó, élhető, igényes körülmények között élhet majd minden lakó.

A lakóotthonról részletes információk a www.kerekesszabadsag.hu oldalon, a működtető szervezet honlapján érhetőek el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc + = 16

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 07:08
Clear sky
E
Clear sky
3°C
0.8 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.8 m/s E
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com