Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Napoleon Boulevard - Miriam
59
hallgató

Szörnyen megalázták a mozgássérült nőt, majd nevetve pózoltak vele a tinédzserek

- 2019. március 9. 10:28 - 1343 megtekintés

Jó mókának gondolták. A bevásárlásból hazafelé tartó asszonyt liszttel és tojással borították be a parkban, majd mosolyogva fotózták magukat a megalázott szerencsétlennel. Mindezt a szörnyűséget azután továbbküldték ismerőseiknek a közösségi médiában.

Janice Morris (49) hazafelé tartott egy parkon keresztül az angliai Suffolk, Bury St Edmunds településén, amikor 5 tinédzser (15-17 közötti fiatal fiú) belekötött. Beborították az asszonyt, a korábban általa vásárolt tojással és liszttel, majd büszkén lefotózták magukat és megosztották az egészet a Snapchaten ismerőseikkel. Innen az egyik címzett elmentette a felvételt és az szélesebb körben is kikerült az internetre tavaly júliusban. A fotókon pózoló négy fiú és a képet készítő ötödik társuk bíróság elé került Angliában. Legutóbb az ipswichi bíróságon az egyik 17 éves fiút 24 óra közösségi munkára büntették, amelyet 3 hónap alatt kell teljesítenie, ezen kívül a megalázott aszonynak 55 ezer forintnyi, a bírósági költségekre pedig 235 ezer forintnyi összeget kell befizetnie. David Broughton bíró az ítélethirdetéskor elmondta: enyhítő körülménynek vették, hogy a tinédzser nyilvánosan megbánta tettét. Sally Westwood tanácsos szerint ugyanakkor a most elítélt tinédzser nem volt kívülálló a galeri akcióban. A fényképen vidáman mosolygott a megalázott nőre mutatva. A fiú szülei eltiltották a most elítélt tinédzsert a korábbi társaságától, és úgy látják, a cselekmény óta teljesen megváltozott a gyermekük. (Forrás: Bors)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 * = húsz(on) öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:26
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
4.2 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 4.2 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 5.6
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com