Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hungária - A természet szava
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Szuri Mátyás látássérülten is akadálytalanul tör a cél felé

- 2026. április 29. 15:01 - 134 megtekintés

Rekordszámú nevezője van az idei Komárom–Komárno nemzetközi utcai futóversenynek. 1500-an teljesítik majd az 5, illetve a 10 kilométeres távot. Köztük Szuri Mátyás is, aki gyermekkora óta látássérült. Másfél éve kezdett futni, azóta már túl van félmaratonokon, éjszakai futásokon, és hamarosan a kassai maratonon is elindul.

Szuri Mátyás születése óta látássérült. Az egyik szemére egyáltalán nem lát, a másik szemével – az orvosi leletek szerint is – mindössze 15–20 százalékban lát el másfél-két méterre. Mindez azonban nem akadályozza őt abba, hogy teljes életet éljen. Főiskolát végzett, jelenleg click-out menedzserként dolgozik, másfél éve pedig versenyszerűen fut.

„Tény, hogy minden sokkal nehezebb így, azonban azt vallom, hogy mindent meg lehet oldani, minden leküzdhető, csak több idő, energia és találékonyság kell hozzá” – vallja Mátyás. Elmesélte, hogy az iskolaévek alatt teljes mértékben felmentették őt a testnevelésórák alól, néha-néha a tanár engedte futni. A sporthoz hosszú ideig nem volt kötődése, leginkább csak a Forma–1-et nézte.

„Egy idő után a súlyom elkezdett gyarapodni, ami felettébb zavart. A kerékpározás értelemszerűen nem jöhetett szóba, ezért döntöttem a futás mellett. Azt, akármilyen gyorsan is csinálom, soha nem leszek annyira gyors, hogy a látásproblémám akadályozzon benne” – fogalmazott Mátyás, aki télen, vagy ha rossz idő van, akkor a futópadon rója a kilométereket, ha pedig beköszönt a jó idő, akkor a töltésen fut 11–13 kilométert. A Komárom–Komárno futóversenyen másodszor áll rajthoz.

Ez egy igazán jó hangulatú futóverseny, ráadásul különleges, hiszen egy városban, de két országban zajlik. Tavaly sokan szurkoltak nekünk, ami bennünket is buzdított. Tetszik az útvonala, leállítják a forgalmat, ez ad egy másfajta látképet a városnak. Emellett nagyon szeretem a hidat, ami sokaknál nem kedvenc, hiszen jelentős emelkedőt jelent” – mondta Mátyás.

A fiatalember elárulta, hogy a szervezők felé nem jelezte, hogy látássérült, noha erre lenne lehetősége, ő nem szereti, ha kivételeznek vele. Mátyás a fair play híve. Nem használ speciális segédeszközt, futás közben leginkább a hallására támaszkodik.

„A kátyúk, járdaszegélyek nem okoznak gondot. A rajtnál a tömegre kell ügyelni, hogy ki tudjam kerülni a többieket. Tavaly 1200-an indultak, idén 1500-an, de ugye ez eloszlik, hiszen 5 és 10 kilométeren lehet indulni. Most voltam a pozsonyi félmaratonon, ahol 18 ezren futottak, ezért az első 4 kilométer azzal telt, hogy kerülgettem a többieket” – tudtuk meg Mátyástól, aki tavaly egy óra alatt ért célba, a félmaratont már 5:28-as szintidővel teljesítette, így a Komárom–Komárno futóversenyre az 5 km/h-s időt célozta meg. Idén még night run futamokra készül Pozsonyban és Bábolnán, majd Kassán vesz részt egy maratonon.

Zárásként elmondta, hogy futás után mindig jobban érzi magát, egyfajta mentálhigiénés elfoglaltság ez számára, nem utolsósorban pedig az állóképességéért és az egészségéért is tesz valamit. Mindenkinek csak ajánlani tudja a futást, kiemelve, hogy csak elkezdeni nehéz, a többi majd jön magától.

Forrás: Bumm.sk



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kilenc - = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 19. kedd, Ivó, Milán napja van.
Ma van a(z) Madarak és Fák napja.
Az év 21. hete és 139. napja.
Holnap Bernát, Felícia napja lesz.

1465. A pozsonyi egyetem keletkezése. II. Pál pápa Mátyás király kérelmére megengedte, hogy Magyarországon tudományegyetem bármely karokkal felállíttathassék.


1688. A már hosszabb ideje körülzárt és ostromlott Székesfehérvár török őrsége szabad elvonulás feltételével feladja a várat Batthyány Ádám grófnak.


Füst Milán: Tavaszi dal, vándordal

Tavaszi szél fújja már a varga kötényét,
ki görbe utcában, kicsi boltja elé
kiült, kirakta műhelyét is és alkonyi órán
lámpafénnyel a sötétet melegíti.

Hej, szeszélyes már az idő, s a lánykáknak pajkos
szél hulláma mossa csiklándó nyakát!...

Hej, elfeledem én is búskomorságomat...
Föltettem életem egy lenge levélre
és én is elmegyek, hová a szél sodor!...

Időjárás

2026-05-19, 18:48
Mainly clear
NE
Mainly clear
22°C
1.7 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 1.7 m/s NE
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 05:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.20 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com