Tábori Zoltán: Bolhapiac

Amerikai írógép
NDK gyártmányú Erika írógépemen beszáradt a szalag. Kiszaladtam a bolhapiacra, hogy vegyek egy újat (vagyis régit, csak bontatlan celofántasakban), ám az ilyesmikkel foglalkozó árus azt mondta:
– Van, de csak írógéppel együtt.
És letett elém egy egészen kicsi, Corona márkájú táskaírógépet. A hátoldali matrica szerint a New York állambeli Croton városában készült 1910 októberében. Elragadó kis szerkezet volt, valahogy a régi detektívregények hangulatát idézte, amikor még minden rendőrségi jegyzőkönyv és minden krimikézirat írógéppel készült.
– Szép, szép – fanyalogtam —, de pont most vegyek új írógépet, amikor az összes levelezőpartnerem azért nyaggat, hogy álljak át ímélre?
– Hát éppen azért kell megvenned, hogy át tudj állni, mert ezen végre meg tudod adni az ímélcímedet! Nézd csak meg, micsoda korát megelőző írógép! Kukacot tud ütni!
Az írógép billentyűi háromállásúnk voltak: kisbetű, nagybetű, írásjel. És a középsó sor bal szélsó billentyűjén valóban ott díszelgett az ímélcímekben használatos, karikásostor-szerűen pödrődő @. Egy több mint százéves írógépen!
Teljesen lehengerelt. Némi alkudozás után megvettem. Hanem a szeretetteim majdnem elvették a kedvem, amikor megkértem őket, hogy vigyék el a postára a kis Coronával frissen gépelt leveleimet.
– Jól értjük, vettél egy több tízezer forintos írógépet azért, hogy megírd tíz embernek rajta, hogy ezentúl nem fogsz írógéppel írni nekik?
– Izé, így is lehet nézni… De azért van köztük egy, akivel továbbra is írógéppel kell leveleznem, mert nincs internetje… És azt az egyet nem is kell elsőbbségivel feladnotok: mindegy, hogy holnap kapja meg, vagy egy hét múlva.
Ezt aztán végképp nem hitték el, hogy létezhet ma olyan ember, akinek nincs internet-hozzáférése, és akinek semmi se sürgős.
– De, de – bizonygattam. – Egy régi riportalanyom, aki életfogytiglan ül Szegeden a Csillagban.
(megjelent: Mozgó Világ, 2021. 4 . szám)