Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Névnap köszönt*
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

TAPINTHATÓ TÁRLATVEZETÉSSEL VÁRJÁK A LÁTÁSSÉRÜLTEKET A DIÓSGYŐRI VÁRBAN

- 2019. március 28. 17:25 - 1775 megtekintés

A miskolci Látás-Mód Alapítvány évek óta azoknak a Borsod megyében integráltan tanuló látássérült gyerekeknek és szüleiknek szervez programokat, akik szeretnék felfedezni a megye történelmi-, természeti- és kulturális értékeit, de a családjukkal együtt korábban még nem volt, vagy csak nagyon ritkán van rá lehetőségük. Az ilyen közösen megélhető programokból pedig a Diósgyőri várat sem szeretnék kihagyni.

Ezért az alapítvány és a Diósgyőri vár szakemberei egy olyan projektet dolgoztak ki közösen, amely tárlatvezetés formájában a vakok és gyengénlátók számára is átadható információkat tartalmaz. A sétát a vártörténet szobájában kezdik, ahol végigtapogathatják a palota makettjét, így elsőként magát a várat fedezhetik fel. Aztán a fémműves műhelyben pajzsot, kardot, sisakot és láncinget vehetnek kezükbe, a fűszerek termében pedig az illatokon keresztül a konyha és a fűszerek világában merülhetnek el. És amíg a ruhásládában megtapinthatják a korabeli öltözékeket, addig a kápolnában és a Lovagteremben már a különleges akusztikával ismerkedhetnek meg. Március 23-ától azonban már nemcsak a borsodi gyerekek, hanem egy előzetes bejelentkezés után minden látássérült vendég részt vehet ezen a tapintható tárlaton. A Diósgyőri vár által kiadott közlemény szerint ez a projekt egyetlen céllal született: hogy minden ember számára lehetővé tegye azt az élményt, hogy megismerje a királynék várát. (travelo.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 1. vasárnap, Albin napja van.
Ma van a(z) Polgári Védelem napja, A nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi napja.
Az év 09. hete és 60. napja.
Holnap Lujza napja lesz.

1666. I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem mennyegzője gróf Zrínyi Péter bán leányával, Ilonával.


1848. Párizsban, a respublica kikiáltásának híre meglepte és lesújtotta a bécsi kormányt.


Szabó Lőrinc: Nyitnikék

"...Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

Időjárás

2026-03-01, 07:13
Partly cloudy
E
Partly cloudy
5°C
0.7 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 76%
Szél: 0.7 m/s E
Széllökések: 5.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.03.07 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.04.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.05.09 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.06.06 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.07.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com