Technikára fel – idős látássérültek info-kommunikációs felzárkóztatása Szabolcsban
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete egy nyertes pályázatnak köszönhetően, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet Családbarát Ország 2015 program keretében, idős látássérült emberek számára szervez a megyében informatikai és okos eszközökből bemutatót, valamint interaktív előadást.
A projekt eddigi állomásain, Kisvárdán, Vásárosnaményban, Mátészalkán, Fehérgyarmaton, valamint Nyíregyházán már megismerkedhettek az informatika világával az érintettek. A 2016-os év tavaszán tovább folytatódik a projekt, mely keretében az okos telefonokkal és az ezekhez szorosan kapcsolódó alkalmazásokkal is megismerkedhetnek a programokon résztvevők. A következő interaktív bemutatót 2016. január 25.-én (hétfőn) 13 órától, az egyesület klubtermében tartják, ahol Dudás Imre a „Fuss neki” projekt megálmodója mutatja be az iPhone-t és a látássérültek által is használatos segítő alkalmazásokat: Könyvolvasó, pénzfelismerő, színfelismerő, navigáció, zenelejátszó, fényképező, csak néhány példa amit beszélő okos telefonnal a látássérültek is meg tudnak oldani. A rendezvényre nem csak idős sorstársakat várnak a szervezők! A programot támogatja a NSZCSI Családbarát Ország 2015 program, valamint a Fuss neki.hu Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Vakok és Gyengénlátók Sz-Sz-B. Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza Országzászló tér 8. 2 emelet. Tel: 42-407-486 vagy mobil: 30-195-4312 Email: ugyfelszolga@upcmail.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Olyan mesterséges intelligenciát tesztel a Google, ami segíthet futni a látássérülteknek
Felvállalja? Egyezmény az esélyegyenlőség jegyében!
Ingyen Jaws a látássérülteknek
Saját édesanyja lökte ki Johannát az ablakon, élete végéig fogyatékos marad
látássérült előadóművészek koncertje (a belépés ingyenes)
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C







Vélemény, hozzászólás?