Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nagy generáció - legnagyobbak a 70-80-as évekb*l
47
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Teljesült egy álom, egy napra tűzoltó lehetett Gábor

- 2019. június 4. 21:57 - 1577 megtekintés

2019-ben már ötödik alkalommal indult magyarországi útjára a nemzetközi gyökerekkel rendelkező „Neked Munka, nekem ÁLOM”program. A Munkaerőpiacon Maradás Egyesülete és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt hetekben tizenkét megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő felnőtt választhatta ki álmai munkahelyét, és tölthetett el ott egy felejthetetlen napot. A program fontos célja amellett, hogy a munka világába vezeti a fogyatékkal élő embertársainkat, az elfogadás segítése.

A tizenkét szerencsés kiválasztott között volt, aki kertész, pilóta, színész, varrónő szeretett volna lenni, de persze az álommunkák között szerepelt a mentős, a rendőr és a tűzoltó is. Így került Fekete Gábor május 27-én egy napra a Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra, ahol Gaál László tűzoltó százados, parancsnokhelyettes és Szabó Marcell tűzoltó őrmester szervezett a fiatalember számára egy érdekes és mozgalmas, élményekkel teli napot. Gábort a kollégák először körbevezették a laktanyában, benézett a híradó ügyeletre, majd a szertárban felült minden járműre, alaposan megszemlélt minden autót és felszerelést, majd megnézett egy riasztást is. Ezután kipróbálhatott egy próbariasztást, felvett egy védőruhát, majd a tűzoltókkal beült egy fecskendőbe, amivel szirénázva megtettek egy rövid utat az udvaron. Egy képzelt tüzet is elolthatott a laktanya udvarán lévő zöld területen, percekig próbálgatva a sugárképeket, majd a magasból mentő járműről szétnézhetett a városban, ahonnan bátran integetett kísérőinek. A fiatalember felhőtlen örömét fokozta, hogy közös kép készült róla a tűzoltókkal, valamint az, hogy kapott egy régi sisakot ajándékba, így később is emlékezhet a tűzoltóknál töltött „álomnapra”. Gábor egy szerető családban él Csornán, a munkanapokon amíg szülei dolgoznak tölti idejét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett „Gondviselés házában”, ahol szívesen rajzol és mint mondta, sokat matekoznak is. A mai tűzoltóként eltöltött nap, sokáig felejthetetlen élmény marad számára.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hat - 1 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 4. szerda, Ráhel, Csenge napja van.
Az év 06. hete és 35. napja.
Holnap Ágota, Ingrid napja lesz.

1247. A pápa óvja a magyarokat a tatárok ellen. IV. Ince arra a hírre, hogy ismét jönnek a tatárok Magyarország ellen, intette a püspököt, hogy korán gondoskodjanak erődített helyekről, ahová a nép menekülhessen.


1836. Gróf Széchenyi István boldog házassága Aspangi Sielern Crescentia grófnővel Zichy Károly kamaraelnök özvegyével.


Radnóti Miklós: Február

újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

Időjárás

2026-02-04, 17:52
Light drizzle
E
Light drizzle
3°C
1.9 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 93%
Szél: 1.9 m/s E
Széllökések: 5.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com