Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Koncz Zsuzsa - *szinte bohóc
51
hallgató

VIII. Mozdulj! Tandemkerékpáros túra látássérültekkel a Balaton körül

- 2018. augusztus 15. 13:59 - 2458 megtekintés

Idén augusztus 15-én indul az a tandem-kerékpáros túra, amelye a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervezésében sportolók, művészek, közéleti személyiségek és sérült emberek együttes erővel kerülik meg a Balatont.

esélyegyenlőségi flashmob.jpg

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület immár 8. alkalommal, mintegy 70 fővel – látássérültekkel és segítőikkel – vág neki a 220 km-es Balaton körnek. Az egyesület 2011-ben szervezte meg első tandemes kerékpártúráját látássérültek részére a Balaton körül. Tette ezt azzal a céllal, hogy a vak emberek számára egy felejthetetlen élményt és sport teljesítményt szerezhessen. Mára ez az esemény egy igazi esélyegyenlőségi mozgalommá vált, hiszen ez a kezdeményezés nem csak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltő kampány is lett évről évre. Ebben az évben 8. alkalommal augusztus 15-20. között kerül megrendezésre az a kerékpáros esemény, ahol a résztvevők 24 tandemkerékpárral, szólóbringákkal kerülik meg a Balatont közel 70 fővel. Útjuk során emlékfát ültetnek, megismertetik látássérült barátaikat a táj szépségeivel, történelmi emlékeivel, művészeti bemutatót tartanak a Balatonalmádi Borfesztivál színpadán, polgármesteri hivatalok és a környéki civil szervezetek képviselőivel találkoznak, így teljesítve azt a célkitűzést, hogy terjesszék minél szélesebb körben az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságát. Idén egy különleges eseményt is szerveznek a túra során: augusztus 19-én, 14.30-tól Fonyódon, a környékbeli bringásokat egy flash mobra is invitálja az egyesület, amikor egy hosszú élő bicikliláncot alkotva erősítenék kezdeményezésük fontosságát. Erre a programra lehet jönni kerékpárokkal, kerekesszékkel, és egyéb motor mentes kereken guruló járgányokkal. Az idei túra fővédnökei: Gajdos Tamás műsorvezető és Csuri Ferenc paralimpikon úszó. A túra örökös tiszteletbeli fővédnöke: Horváth Lajos Laller, Dakar motorversenyző. Programtervezet – 2018. augusztus 15-20. 0.nap: 2018. augusztus 15. szerda, délután: – Találkozó: Siófok, Sóstó – Megnyitó műsor, emlékfa ültetése, találkozás az Önkormányzat képviselőivel – Ihász László motoros barátainak segítségével a motorok kipróbálása – Ismerkedési est, süti verseny, éjszakai Holdfürdő 1. nap: 2018. augusztus 16. csütörtök: – Tervezett napi táv: 32 km – útvonal: Sóstó-Balatonalmádi-Káptalanfüred – Balatonvilágos: találkozás az Önkormányzat – és a helyi Civil Szervezetek képviselőivel – Balatonalmádi: „Kézfogás” Európa Szoborpark meglátogatása a Szent Erzsébet ligetben. Lássunk másképp mi is, látássérült társaink segítségével! – Balatonalmádi: részvétel a borfesztivál programjában, a támogató művészek fellépése a színpadon – Veszprém: közös program a Közös Mosoly Alapítvány tagjaival 2. nap: 2018. augusztus 17. péntek: – Tervezett napi táv: 37 km – útvonal: Káptalanfüred-Balatonfüred-Tihany-Balatonakali-Zánka – Balatonfüred: flash mob a mólónál – Balatonfüred: részvétel a borfesztivál kavalkádjában, fröccsözés -Tihany: fürdés a Balatonban -Tihany: Atyai áldás a túrára és a túra résztvevőire, a Tihanyi Apátságban -Tihany: Legendás Ház: levendulás sör vagy levendula szörp kóstolása – Zánka: éjszakai kalandtúra. Jelszó: Úttörőnek lenni jó! 3. nap: 2018. augusztus 18. szombat: – Tervezett napi táv: 49 km – útvonal: Zánka-Révfülöp-Badacsony-Balatongyörök-Keszthely – Badacsonyörs: Varga Pincészet – Badacsonytomaj: Szent István király kápolna meglátogatása – Badacsony: Egry József Emlékmúzeum meglátogatása – Balatongyörök: Játék a Hétcsoda Élménytábor lakóival – Keszthely: Találkozás a Zala megyei látássérültekkel, közös játékok 4. nap: 2018. augusztus 19. vasárnap: – Tervezett napi táv: 32km – útvonal: Keszthely-Balatonmáriafürdő-Balatonfenyves-Bélatelep – Fonyód: kerékpáros találkozó, a leghosszabb élő biciklilánc megalkotására – Fonyód: a 2 éve elültetett emlékfánál emlékszalag elhelyezése, találkozás az Önkormányzat- és a helyi Civil Szervezetek képviselőivel – Fonyód: élményhajózás naplementében a Balatonon 5. nap: 2018. augusztus 20. hétfő: – Tervezett napi táv: 55 km – útvonal: Bélatelep-Fonyód-Balatonlelle-Balatonszemes-Sóstó – Fonyód: sárkányhajózás – Jó idő esetén fürdés a Balatonban – Balatonszemes: közös ebéd, hazautazás a délutáni órákban

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 1 = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 29. kedd, Péter napja van.
Az év 18. hete és 119. napja.
Holnap Katalin, Kitti napja lesz.

1838. A Pesti Magyar Színházban Laborfalvy Róza elszavalja Vörösmarty Mihály WesselényiMiklósról szóló költeményét, Az árvízi hajós-t.


1849. Görgey stratégiai baklövése. Ő a komáromi csata után nem üldözte az ellenséget, hanem Buda ostromára indult. Ezt a lépését Ő maga nevezte stratégiai baklövésnek.


Vörösmarty Mihály: Petike

"...Ármányadta Péterkéje,
Még mi nem volt a bibéje:
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor és szép piroska,
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék..."

Időjárás

2025-04-29, 22:43
Clear sky
W
Clear sky
19°C
2.8 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 2.8 m/s W
Széllökések: 6.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com