Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Goomi - A gizda
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tíz év alatt megduplázódott a fogyatékosságügyi szervezetek támogatása

- 2020. július 18. 8:37 - 1400 megtekintés

A fogyatékosságügyi szervezetek állami támogatása a még a szocialista kormány által elfogadott 2010-es költségvetés óta több mint a duplájára nőtt – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten.

A fideszes politikus sajtótájékoztatón közölte: míg 2010-ben 522 millió forint volt, 2021-ben már 1,2 milliárd forint lesz a fogyatékosságügyi érdekképviseletek támogatása.

“Ráadásul egy folyamatos, évről-évre növekvő, 10 százalékos növekményt biztosító emelés szerepel az elmúlt időszak költségvetéseiben” – hangoztatta, köszönetet mondva a fogyatékosságügyi szervezeteknek és szakembereknek a nélkülözhetetlen és felelősségteljes munkáért. Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, akikre a kormány szövetségesként, partnerként tekint, ezért is emeli évről évre az fogyatékosságügyi szervezetek támogatását – emelte ki.

Nyitrai Zsolt fontos törekvésnek nevezte, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember tudjon elhelyezkedni a munkaerőpiacon. “Ezen a területen is jelentős előrehaladás látszik; vannak közös sikereink” – fogalmazott, majd beszámolt róla, hogy 2010 óta 18-ról 42 százalékra nőtt a foglalkoztatásuk. Míg 2010-ben 60 ezren, jelenleg több mint 150 ezren dolgoznak, “minőségi színvonalú munkát végezve” – mondta.

Kiemelte azt is, hogy a magyar kormány párbeszédre alapozza a közéleti munkáját, a fontos döntések előtt megkérdezi a polgárok véleményét. “Erről szól a nemzeti konzultáció” – hangsúlyozta, majd fontosnak nevezte, hogy annak azok is részesei legyenek, akiknek nehézséget okoz a kérdőív kitöltése. Példaként említette, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kérte a nemzeti konzultáció akadálymentesítését, ami azóta meg is történt.

Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke a 2009-ben elfogadott jelnyelvi törvény mostani módosításait jelelve ismertetve kuriózumnak nevezte, hogy 2021 júliusától már magyar jelnyelvből is lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni. Hozzátette: a jövőben csak azok oktathatnak jelnyelvet, akik bekerülnek a jelnyelvi oktatók névjegyzékébe. Egy másik rendelkezés – folytatta – “világossá teszi” az egészségügyi területen végzett tolmácsolás finanszírozását. Ezek a módosítások egyedülállóak “Európában és talán a világban” is – mondta, majd megköszönte, hogy a parlamenti pártok egyhangúlag támogatták a törvénymódosítást.

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnöke szintén jelelve közölte, hogy a megemelt állami támogatásnak köszönhetően az érdekvédelmi szervezetek bővíteni tudják szolgáltatásiakat és javul az érdekvédelem minősége is.

Megköszönte a kormánynak, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején jelnyelvi tolmácsolást és feliratozást biztosított a sajtótájékoztatókhoz, így a siketek és nagyothallók akadálymentesen tudtak hozzáférni az információkhoz.

Álláspontja szerint időszerű volt a jelnyelvi törvény módosítása, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a siket jelnyelv egy élő, saját nyelvtannal rendelkező vizuális nyelv, amelyet fejleszteni kell. Emlékeztetett, Magyarország alaptörvénye azt a magyar kultúra részeként ismeri el, amit a világon csak hét ország tett meg.

A jelnyelvi nyelvvizsgáról Kósa Ádám kiemelte: ezzel a jelnyelv és a beszélt nyelvek jogilag teljes mértékben egy szinten állnak. A jelnyelv népszerűségéről megjegyezte, hogy évente 1000-1200-an tanulják. (Forrás: Rehabportál)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 24. vasárnap, Eszter, Eliza napja van.
Az év 21. hete és 144. napja.
Holnap Orbán napja lesz.

1707. Rákóczi fejedelem pompázása az ónodi országgyűlésen. "A felséges fejedelem szép pompás török paripán, királyszínű bársony köntösben és fekete kócsagtollasan jött, kétfelől nemes seregből való ifjak és gavallérok párducbőrösen és forgósan." Mindez olyan időben, midőn a közpénztár üres és a rézpénzt devalválni kellett.


1924. Megalakult a Magyar Nemzeti Bank. Elnöke Popovics Sándor, kormánybiztosa Szabóky Alajos pénzügyi államtitkár. Ugyanekkor megszűnt az Állami Jegybank.


Május 24. / Eszter, Eliza /

Sebők Éva: Tavasz Eszterke

Egy órácska óta
szól az Eszter-nóta.
Szálló sárkányorkán
hozta el az orrán.
Ihol zeng!...Ahol zeng,
nincs ott már sehol csend.
Piros pikulákat
hajtanak az ágak
Kövér bolondgomba
fölmászik a dombra.
Lába kel a bágyadt
pitypang- pagodának.
Fenn meg csodapókok,
ébredő pirókok,
ciróka-maróka,
hat rigó-fióka,
s egy fatetőn-alvó
kócos pityipalkó!

Időjárás

2026-05-24, 12:11
Clear sky
N
Clear sky
27°C
2.9 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 2.9 m/s N
Széllökések: 9.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com