Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


beatles - let it be
34
hallgató

Több mint 4100 résztvevő, és 860 kg gyümölcs az interaktív roadshow-n

- 2015. október 21. 6:22 - 1315 megtekintés

A Közétkeztetés – központban az egészség, TÁMOP-6.1.2.B-14/1-2015-0001 számú kiemelt projekt keretében közétkeztetési szakembereknek, pedagógusoknak, szülőknek és az egészséges táplálkozás iránt elkötelezett fiataloknak, felnőtteknek kínálnak segítséget ahhoz, hogy a fiatalok a jelenleginél jóval egészségesebb és táplálóbb ételeket fogyasztva nőjenek fel és ezt a szemléletet őrizve éljék hétköznapjaikat.

A közétkeztetésben szinte mindannyian érintettek vagyunk, a gyerekeink, magunk, vagy családtagjaink révén is. A sok só, cukor, zsír, kevés gyümölcs fogyasztása mind olyan táplálkozással összefüggő kockázati tényezők, amelyek mérsékelhetők, illetve kiküszöbölhetők. Az egészséggel kapcsolatos ismeretek, attitűdök, készségek hiánya akár már serdülőkorban rögzülhetnek, így növelve a társadalomra rótt betegségterhet.
A projekt keretében egyfelől nemsokára elérhető lesz egy speciális, a személyre szabott étrendek összeállítását támogató interaktív alkalmazás. Az alkalmazást jelenleg a Debreceni Egyetem üzemeltetésében lévő menzákon tesztelik, az így nyert tapasztalatok, illetve a szükséges korrekciók után teszik elérhetővé a nagyközönség számára. Az applikáció lényege, hogy a felhasználók beállíthatják saját paramétereiket (testsúly, magasság, mozgás intenzitása stb.) az alkalmazás adminisztrációs felületén. A menzák által rendelkezésre bocsátott étrendből választva, illetve kiegészítve azt az otthon elfogyasztott reggeli/vacsora paramétereivel megtudhatják, hogy életkoruknak, életmódjuknak megfelelő napi kalória- és tápanyagkorlátot átlépték vagy át fogják-e lépni.
Másrészt a projekt során több, az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek terjesztését célzó információs kiadvány készült már el, többek között mesekönyv gyerekeknek és receptgyűjtemény a közétkeztetésben szolgáltatók részére. Oktatófilmek készültek óvodásoknak, középiskolásoknak és a közétkeztetést végző szakembereknek, a társadalmi célú reklámokat pedig októbertől láthatja a lakosság.

A társadalmi szemléletformálás és fogyasztói tudatosság érdekében a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NSZCSI) szeptember-október folyamán országos roadshow keretében interaktív módszerekkel terjesztette az egészséges életmóddal, ezen belül az egészséges táplálkozással kapcsolatos információkat, különös tekintettel a gyermekek és fiatalkorúak egészségtudatosságára és táplálkozási szokásainak javítására.

Az ország 35 települése, 40 intézményben lezajlott roadshowon összesen több mint 4100 gyerek vett részt.
A program azért főként az óvódás és általános iskolás gyermekeket célozza meg, mivel az étkezési szokások már egészen fiatalon kialakulnak, ugyanakkor a kommunikációs programok keretében az oktatás-nevelés különböző szintjein érdekelt pedagógusok mellett a szülők megszólítása is jelentős hangsúlyt kap.
A Szervezők egy mozgó, prezentációs busz és interaktív oktatói tér kialakításával és játékos, vidám, interaktív programokkal akarták felhívni a fiatalkorúak figyelmét az egészségtudatosabb életmódra. A pedagógusok és szakmailag felkészült animátorok segítségével a napi 4-szeri étkezés megvalósítására, a túlzott só- és cukorfogyasztás visszaszorítására, az egészséges, változatos táplálkozásra, valamint a rendszeres testmozgás fontosságára hívták fel a figyelmet. A rendezvénysorozat során 800 kg almát, illetve további 60 kg egyéb gyümölcsöt, zöldséget (répa, retek, eper, banán, gyömbér, karalábé, barack, paprika, paradicsom) „használtak el” a gyerekek zöldségfaragási és zöldségkirakós játékra, illetve megevési célokra.
A rendezvénysorozat 2015. szeptember 18-án indult, a záróeseményre 2015. október 19-én került sor. Az eseménysorozat fővárosi zárórendezvényén Fenyvesi Zoltán paraolimpiai sportoló osztott meg gondolatokat a gyermekekkel az egészséges életmód fontosságáról.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


9 - hat =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Molnár Szabolcs magyar zenei műsora vendégekkel
    Kizárólag magyar zenéről és magyar előadókról szóló két órás műsor. Egy műsoron belül a friss hazai újdonságok, és megszólalnak az előadók is. A Halgass Hazait című műsor hétről hétre ismert és kevésbé ismert magyar előadókat mutat be jó hangvételű, kötetlen beszélgetések formájában.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 30. csütörtök, Pál napja van.
Ma van a(z) Péter-Pál napja, Szt. Péter, Szt. Pál, a keresztény vértanuk emléknapja, a magyar szabadság napja.
Az év 26. hete és 181. napja.
Holnap Tihamér, Annamária napja lesz.

1684. Károly lotharingiai herceg Pestre, melyet felgyújtva talált, kardvágás nélkül vonult be.


1945. A Szovjetunió ajándékaként 250 tehergépkocsit, 18 ezer tonna gabonát, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét és nagymennyiségű ablaküveget kapott Budapest lakossága.


Szép Ernő / 1884. jún. 30. - 1953. okt. 2. /

Mint magányos lovast...

Mint magányos lovast az este,
Elér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

Apám után szeretnék futni,
Ki a városba vezetett,
S míg a boltok közt bámészkodtam,
Elengedte egyszer a kezemet.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com