Több tucatnyi motorosnak és kerékpárosnak kellett a pénztárcájába nyúlnia a hosszú hétvégén a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt
Több tucatnyi motorosnak és kerékpárosnak kellett a pénztárcájába nyúlnia a hosszú hétvégén a kijárási korlátozásokra vonatkozó szabályok megszegését maga után vonó bírságok miatt. A hatósági intézkedés alá vont közlekedők nem akarták megérteni, miért kötözködik velük a rend őre.
Az Országos Rendőr-főkapitányság állásfoglalása szerint a kerékpárosok lakóhelyük körzetében a rájuk érvénes közlekedést szabályok, valamint a kijárási korlátozásokra vonatkozó rendeletek együttes betartásával kerekezhetnek. A lakóhelytől távolra tervezett kerékpártúra nem esik bele ebbe a kategóriába, a biciklit szállító autósok számíthatnak arra, hogy a rendőr ellenőrzi adataikat, s ha a lakcímkártyájuk nem az adott területre szól, visszafordíttathatja a járművet. Első esetben csak figyelmeztetéssel él a rendőr, ám ha a túrázó ennek ellenére is folytatja az útját, a következő kontrollnál már nem úszhatja meg ennyivel. A rendőrök tartják egymással a kapcsolatot, tudják, kit figyelmeztettek már korábban, nem érdemes azzal a mesével próbálkozni, hogy a polgár még nem hallott ezekről a szabályokról.
A motorosok esetében is ugyanezek a szabályok révényesek. Mint minden más közlekedési eszköz esetében, a motorkerékpár is használható munkába bejárás, bevásárlás, egészségügyi ellátás, hivatali ügyintézés céljából, a lakóhelyen és annak közelében. A motorozás a kijárási korlátozások idején nem számít szabadidős sporttevékenységnek!
Ugyanakkor ha több motoros gurul egyszerre, a pihenőhelyeken megállva, azzal a gyülekezésre vonatkozó szabályokat is megszegik. A motorosok az elmúlt hétvégén a mátrai, szilvásváradi, dobogókői, Gerecse környéki (Tardos polgármestere április 11-én rendőri segítséget kért a helység környékén megjelenő túrázók miatt) hegyi utakon rengeteg rendőrrel találkozhattak, akik a figyelmeztetésükre nem reagáló motorosokat keményen megbüntették. Ez nem lesz másképpen a korlátozások feloldásáig: eljárás indulhat a szabályok megszegőivel szemben.
A közutak forgalma a hétvégén az átlagos sűrűség tizede alá esett vissza, ami többeket arra ösztönzött, hogy odalépjen a gázra. A közlekedésrendészeti járőrök a kijárási korlátozások idején is kint vannak a közutakon a szabálysértésekre azonnal reagáló egységeikkel is. A rendőrök természetesen az ellenőrzés alá vont sofőrök légalkohol szintjét is megvizsgálták, húsvét vasárnapján csak Miskolc térségében tizenkét olyan sofőrnek vették el a jogosítványát, aki ittasan vezetett, egy sofőr pedig bedrogozva ült a volánhoz.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
11°C
Vélemény, hozzászólás?