Továbbra is várják az adományokat a Mikulásgyárba
A mikulásgyár nem csak a fővárosban élők számára elérhető, ugyanis országszerte így Debrecenben is vannak gyűjtőpontok. A mikulasgyar.hu oldalon minden gyűjtőpont megtalálható. Tavaly csaknem 20 ezer doboznyi adományt juttattak el a mélyszegénységben élő családok számára.
Idén új helyszínen, a Millenárison nyitott meg a Mikulásgyár fő üzeme, ahol december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat. Kardos István főigazgató elmondta, hogy hagyományosan a Magyar Vöröskereszt is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz, a szervezet több száz önkéntese segít az adományok gyűjtésében és azok eljuttatásában a rászoruló családokhoz. A mikulásgyár nem csak fővárosban élők számára elérhető, ugyanis országszerte így Debrecenben is vannak gyűjtőpontok. A mikulasgyar.hu oldalon minden gyűjtőpont megtalálható. Tavaly csaknem 20 ezer doboznyi adományt juttattak el a mélyszegénységben élő családok számára.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Debreceniek segítenek debrecenieken: megkezdték a támogatások kiosztását a városi segélyalapból
Jól működött a TérErő – Záróeseményéhez ért a Látó lélek programsorozat
Nyári karbantartási munkákat végeznek a Pallagi úti idősek otthonában
Tájékoztató a GYES, GYET, GYED folyósításának időpontjairól
Lezárult a Varázsceruza-akció: majdnem kétszer annyi rajzeszköz gyűlt össze, mint tavaly
Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C







Vélemény, hozzászólás?