Tudatos törődés
A STROKE NEM UTAZIK NYÁRI SZABADSÁGRA
A Magyar Hypertonia Társaság által indított „Éljen 140/90 alatt!” mozgalom „Tudatos Törődés” alprogramja elsősorban a magasvérnyomás-betegség és a stroke összefüggéseire helyezi a hangsúlyt.
A szervezők részben a nyári időszak lehetőségeit kihasználandó, részben pedig ezen évszak tipikus problémáira reagálva kampányt szerveznek a súlyos következményekkel járó gutaütés megelőzésére.
A Magyar Hypertonia Társaság által életre hívott „Éljen 140/90 alatt!” mozgalom keretében, 2009 őszén indított „Tudatos Törődés” alprogram elsősorban a hipertónia és a stroke összefüggéseinek megismertetésére helyezte a hangsúlyt.
A program 2010 első félévében tovább lép, a gyakorlati megvalósítására fókuszálva hasznos és hatékony eszközökkel kívánja segíteni az orvosok mindennapi gyógyító munkáját, vagyis a magasvérnyomás-betegség kezelésén keresztül a stroke kockázatának csökkentését.
A stroke köznyelvi elnevezése, a szélütés, gutaütés jól utal az agyban lezajló eseményre. Gyakran nevezik agyvérzésnek is, noha csupán az érintettek ötödénél történik ténylegesen agyállomány-vérzés.
A stroke lényege azonban mindig azonos: az agy vérellátása zavart szenved, ezért az érintett terület idegsejtjei nem jutnak megfelelő mennyiségű oxigénhez és tápanyaghoz, emiatt károsodnak vagy elhalnak, és ezért maradandó károsodás jelentkezik a központi idegrendszer működésében.
A közhiedelemmel szemben a stroke nemcsak az idősek betegsége – bár az életkor előrehaladásával a bekövetkezés valószínűsége nő –, bármely életkorban kialakulhat. Kockázatát az érfalak károsodása és az emiatt kialakuló más szív- és érrendszeri szövődmények növelik. E rizikótényezők és szövődmények szinte minden magas vérnyomásban szenvedő betegnél kimutathatóak.
A stroke egy olyan betegség, ami alattomosan, tünetek nélkül érkezik, és súlyos következményekkel is járhat: 10 szélütésen átesett beteg közül 9 soha nem lesz képes többet úgy élni, mint az agyi érkatasztrófa előtt.
Ennek bekövetkezte súlyos terhet ró az érintett családjára és környezetére, pedig a probléma az esetek jelentős részében megelőzhető lenne, hiszen a stroke kialakulásának kockázata a magas vérnyomás megfelelő kezelésével jelentősen csökkenthető! A magasvérnyomás-betegség megfelelő kezelése az egyik legbiztosabb módszer a megelőzésére, hiszen mindösszesen 2 Hgmm-nyi vérnyomáscsökkentés már 10 százalékkal mérsékli ezt a kockázatot!
A Hypertonia Világnap apropóján a Társaság arra hívja fel a háziorvosok figyelmét, hogy a már kezelt hipertóniás betegek mellett térképezzék föl, és találják meg azokat a pácienseket is, akik bár felismert magasvérnyomás-betegségben szenvednek, de valamilyen oknál fogva nem folytatták az előirányzott terápiát, vagy esetlegesen nem is tudnak arról, hogy veszélyeztetettek vagy a magasvérnyomás-betegség kezdeti stádiumában vannak.
A kampány szervezői ezen betegek megtalálására, és kezelésükben a célérték elérésére a kevésbé zsúfolt, nyári időszakot javasolják felhasználni, figyelembe véve, hogy ebben az időszakban talán az érintetteknek is több idejük és lehetőségük nyílik egészségükkel törődni. Ugyanakkor azt sem lehet elfelejteni, hogy: a stroke nem utazik nyári szabadságra!
Mindezeket figyelembevéve arra bíztatják a családorvosokat, hogy hívják be „2010 A nAgy Kontroll”-ra ezeket a pácienseket, hogy a magas vérnyomás időbeni felismerésével és kezelésével csökkenthessék a stroke kialakulásának kockázatát. A kampány során a résztvevő háziorvosok levélben keresik majd meg a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozó – 35-60 éves – potenciálisan érintett pácienseiket, és külön időpontokat ajánlanak föl a célzott állapotfelméréshez és vizsgálatokhoz.
További fontos mondanivaló, hogy a megfelelő védelmet – a baj megelőzését – CSAK a folyamatos, megszakítás nélküli kezelés biztosítja. A nyári időszakban – pl. a nyaralások alkalmával – gyakran megváltozik az emberek életmódja, kialakult szokásai, így sokszor háttérbe szorul a diéta és az egészséges életmód megtartása („hiszen ennyi szabadságot én is megérdemlek!”), vagy egyszerűen elfelejtődik a terápia betartása. Éppen ezért a kampány fő üzenete is erre utal: „Ne feledje: a stroke nem utazik nyári szabadságra!”
Az érdeklődők számos, a magasvérnyomás-betegséggel és a stroke-kal kapcsolatos tudnivalót megtalálhatnak a megújult
www.vernyomasnaplo.hu
címen elérhető honlapon.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C
Vélemény, hozzászólás?