Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
49
hallgató

Új magyarhang a NVDA. képernyőolvasóhoz

- 2012. július 30. 9:55 - 3710 megtekintés

Már kapható a Net-média Alapítványnál a nvda-vocalizer szoftver, mely több, mint 50 beszédhang mellett magyarul is megszólal.

A számítástechnika eszközeinek, vívmányainak fejlődése gyakorlatilag megállíthatatlannak tűnik. A négymagos processzorok erre az évre szinte általánosak lettek a háztartások legjelentősebb hányadában, a hagyományos pc-kre és táblagépekre szánt Windows 8 itt áll a küszöbön, az újdonságokkal párhuzamosan pedig az alkalmazások is folyamatosan fejlődnek.
Így egyre többre képesek azok a programok is, amelyek valamilyen kisegítő célokat szolgálnak, például lehetővéteszik a számítógép használatát a látásukban akadályozottak számára. Ezek rendszerint nagyon egyszerű elven működnek: a képernyőn megjelenő információkat hang útján, esetleg ún. braille kijelző segítségével közlik a felhasználókkal. Ilyen módon lehetővé válik a számítógép csaknem teljes értékű kihasználása: a webböngészés, a szövegszerkesztés, kommunikáció napjaink legnépszerűbb programjai használatával, egyszóval lehetőségek tárháza nyílik azok számára is, akik valamilyen okból ilyen programok használatára kényszerülnek. Ezek az alkalmazások tehát egyfajta speciális igényt elégítenek ki, s noha már a DOS operációs rendszerre is léteztek bizonyos megoldások, szinte évtizedeken át kiküszöbölhetetlen problémát jelentett a végfelhasználók számára az ilyen programok meglehetősen magasra szabott ára.
Cikkünk tárgya erre a problémára kínál megoldást már egynéhány éve, a teljességgel ingyenes, ugyanakkor rengeteg szolgáltatást kínáló NVDA (NonVisual Desktop Access) nevezetű képernyőolvasó ugyanis rendíthetetlenül tör előre. Ingyenessége mellett rengeteg nyelven elérhető, támogatja a jelenkor gépein futó Windows operációs rendszereket, így A windows xp, Vista és 7 kezelését is lehetővé teszi, sőt a Windows 8 támogatása is folyamatosan fejlődik, a megjelenését követően hamarosan már ezt is támogatja majd.

Miért az NVDA?

Meglehetősen sok vonzó tulajdonsága van a nyilvánvaló ingyenes mivoltán kívül is. Az NVDA dinamikusan fejlődik, mivel nyílt forráskódú, így általában „naprakész” megoldásokat nyújt az újonnan felmerülő igényeket kielégítve. Támogatja például napjaink két legnépszerűbb alternatív webböngészőjét, a Google által karbantartott Chrome-ot, illetve a Mozilla Firefoxot, valamint a Libre Office-ot is.

Ingyen is van, sokat is tud, miért csak másodhegedűs?

Az NVDA, noha már magyar nyelven is elérhető lassan négy éve, a magyar látássérültek között sem durrantott egyelőre hatalmasat, dacára annak, hogy könnyen üzembe helyezhető, és a hordozható verziójának köszönhetően bármilyen Windows-t futtató gépen használható. Az ingyenességnek azonban mindig akadnak hátulütői, jelen esetben ez nem más, mint maga az ingyenesség. Ehhez ugyanis egy közkézen forgó, minőségében nem túl acélos beszédszintetizátorra volt szükség, amely teljesen érthetően beszél és olvas fel minden információt, ám hangja hosszú távon kifejezetten frusztráló, fárasztó és kiábrándító. A kereskedelmi forgalomban elérhető képernyőfelolvasók lényegében itt lépik le az ingyenes NVDA-t a pályáról, a beépített ESpeak fantázianevű beszédszintetizátora ugyanis képtelen versenyezni hangzásban.

Az új beszédhang

A magyar verziót fejlesztő csapat már jó ideje lobbizik azért, hogy egy megfizethető árú, ám mégis kellemesebb hangú beszéd készüljön az NVDA-hoz. A most elkészült beszédmotor nemcsak Magyarul, hanem több, mint 50 nyelven képes beszélni pár tízezer forintos örökös licensz áron. Magát a beszédet egy portugál gyökerekkel rendelkező cég készítette el az NVDA-hoz, egy kellemes női hangról van szó, amelynek hangsúlyozását és hangját szintén szokni kell, de az ingyenes gépi hangnál nagyságrendekkel nagyobb élményt nyújt a használata. Érthetően beszél, hallgatása órákon keresztül sem fárasztó, s nagyszerű partner lehet akár könyvek olvasásában, webes újságok böngészgetésében, nem kell figyelnünk a kiejtésre és a beszédre, mert az új hang egész egyszerűen kényelmesebb. Természetesen megvásárlása után a további, később megjelenő NVDA verziókhoz is használható a kiegészítő, így tehát egy nagyon kedvező árú, és hosszú távon megtérülő befektetést jelenthet mindazok számára, akik alacsony(abb) jövedelemmel rendelkeznek, mégis jó minőségben szeretnék élvezni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket e rendszer kínál, s mindezt meglehetősen jutányos áron. Az új beszédszintetizátort hazánkban a Hobby Rádiót is üzemeltető Net-média alapítvány forgalmazza, ezzel is elkötelezve magát a szervezet kitűzött céljához: segíteni a fogyatékos emberek info-kommunikációs lehetőségeinek bővítését.
A beszédhang online megrendelhető a vocalizer.nvda.hu web-oldalon.

Rauch Róbert

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három + 3 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 4. kedd, Kázmér napja van.
Az év 10. hete és 63. napja.
Holnap Adorján, Adrián napja lesz.

1173. III. Istvánnak Esztergomban rögtön történt halála.


1945. A debreceni hadifogolytáborban megszervezik a demokratikus honvéd hadsereg első alakulatát, a 6. gyaloghadosztályt.


Áprily Lajos: Március

A Nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált..."

Időjárás

2025-03-04, 06:03
Overcast
SE
Előjelzés
4°C
1.3 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 1.3 m/s SE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com