Újabb állatkert látogatható kedvezményesen
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége újabb állatkerttel vette fel a kapcsolatot, melynek eredményeként a napokban megkötötte az együttműködést a győri Xantus János Állatkerttel is.
A megállapodásnak köszönhetően a Nyugat-Dunántúl régió egyik leglátogatottabb kulturális létesítményét is kedvezményesen látogathatják a látássérült emberek.
A Fővárosi, a Pécsi, a Nyíregyházi, a Veszprémi Állatkert és a Tisza-tavi Ökocentrum után idén nyáron újabb helyszínt kereshetnek fel kedvezményesen a látássérült érdeklődők.
A 2023 júniusában megkötött együttműködési megállapodás célja, hogy a Győri Állatkert bemutatótermei, közönségterei, programjai, szolgáltatásai a látássérült emberek számára a lehető legszélesebb értelemben elérhetővé váljanak.
Az együttműködés keretében a győri Xantus János Állatkert biztosítja, hogy minden személy, aki rendelkezik a MVGYOSZ által kibocsátott fényképes tagsági igazolvánnyal melyhez a személy azonosítására szolgáló okiratot is elkérheti a pénztáros, valamint a látássérült érdeklődővel érkező 1 fő felnőtt kísérő az Állatkert által a megszabott, mindenkor érvényes, kedvezményes PARTNER jegyáron vásárolhat belépőjegyet.
Az 1967-ben megnyitott állatkert jelentős megújuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. 100 állatfaj több mint 500 egyedét nagy kifutóterületeken, az eredeti életterükhöz hasonló körülmények között mutatja be.
A Győri Állatkert március 31-től szeptember 30-ig 10:00-től 19:00 óráig tart nyitva.
Az aktuális partneri jegyárról az alábbi linken tájékozódhatnak.
https://www.zoogyor.com/index.php/hu/jegyarak
(Hegedűs Katalin – MVGYOSZ. kommunikációs munkatárs)
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C
Vélemény, hozzászólás?