Újabb telefonvonalon érhető el a lelkielsősegély-szolgálat
Újabb ingyenesen hívható telefonvonalat tesz elérhetővé a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, mert a 116-123 segélyhívóvonal a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet óta leterhelt.
A szövetség hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az új, 0680810600-as számot hétfő este hét órától lehet tárcsázni. Az önkéntesek hétfő 19 óra és szerda 15 óra között, valamint csütörtök 19 óra és vasárnap 7 óra között fogadják az erre a számra érkező hívásokat – írták.
A közlemény szerint a nap 24 órájában térítésmentesen hívható 116-123-as számot tárcsázók problémáit több száz önkéntes fogadja, de a járvány miatt a korábban is magas hívásszám még tovább emelkedett.
Forrás: MTI
Ezeket is olvassa el:
A tömegszervezetek az átszervezés után stabilan működnek.
Játék, írószer, plüss gyűjtésbe kezdtek a bohócdoktorok
Jobb velük a világ
Dong Thap: Látássérült emberek támogatása a felemelkedésben és a közösségbe való beilleszkedésben.

Az intézményi koordinátorok és a Lakótámogató Csoport online segítségnyújtása
Támogatás a fogyatékossággal élőknek lakásuk akadálymentesítéséhez
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C





