Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Carpe Diem - Élj a mának
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ülésezett az MVGYOSZ elnöksége

- 2019. június 22. 9:20 -

Idén harmadik alkalommal hívta össze az elnökségi ülést dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke, hogy elfogadják az előző elnökségi ülés óta eltelt időszakra vonatkozó beszámolókat, illetve egyéb fontos kérdésekről döntsenek.

A szakmai és a gazdasági vezető is előzetesen megküldte az elnökség tagjai részére a beszámolóját. A beszámolókhoz senkinek nem volt kérdése, hozzáfűznivalója a megjelentek közül, így azonnal elfogadásra kerültek. A testület megszavazta az elnök 2. negyedéves prémiumának kifizetését is és elfogadta a szövetség 2019. évi költségvetés tervezetét. Emellett a döntéshozó testület módosította a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány alapító okiratát, valamint megvitatták a költségvetési támogatás egy részének az MVGYOSZ tagegyesületei közti elosztását szabályozó pontrendszerét. Döntöttek a Braille Emlékérem előterjesztésekről. Az egyik jelölt a vak emberek digitális világba való bevezetéséért tett rengeteget, míg a másik példamutató életével érdemelte ki a jelölést.

Végezetül a Távszem részéről tájékoztatást kapott az elnökség a projekt fejleményeiről: elkészült az alkalmazás, elindult a belső tesztelés, megtörtént az első beszélgetés operátor és látássérült személy között. Heteken belül indul a hivatalos tesztüzem is. (MVGYOSZ. – Ádám Judit)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 15:34
Clear sky
ESE
Clear sky
10°C
1.6 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.6 m/s ESE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com