Ülve kánkánozni

„Tizenhárom évvel ezelőtt alakultunk meg, két évvel később lettünk alapítvány. Én ennek élek, szervezem a fellépéseket, pályázatokat írok, lebonyolítom a próbákat, kitalálom a koreográfiákat.” – meséli Sárai Rita, az alapítvány titkára és a tánccsoport művészeti vezetője.
Mivel ennek a táncnak korábban nem volt múltja Magyarországon, a kezdetekben számos nehézségbe ütköztek az alapítók.
„Annak idején volt egy nyugati minta előttünk, ahol épek táncoltak kerekesszékesekkel, ezt nevezik kombi- dance-nek. Ám az első órán kiderült, hogy ez nem fog működni. Nem tudtuk, hogy mit kell csinálni. Néztük egymást a táncteremben a versenytáncosokkal, de nem tudtuk, mit kezdjünk egymással. Kudarcba fulladt az első óránk. De ha már megalakultunk, szerettük volna komolyan venni a táncot, ezért a legközelebbi próbára már én vittem a koreográfiát. Azóta töretlen a karrierünk.”- mondja Rita. A tánccsoport ma már több mint három órás műsort tudhat magáénak, melyben megtalálható a modern tánc, a kánkán, a néptánc, de még a keringő is.

„Én az alapítók között voltam, de mikor családom lett, elmaradoztam, nemrég tértem újra vissza. Általában a kisfiam is jön velem a próbákra, nagyon élvezi. Az évek alatt sokat fejlődtek a mozdulataink, Rita mindig kitalál valami újat.” – mondja Lisztes Ibolya, a csoport egyik tagja.
„Mivel van táncos múltam, így egyszerűen megtalált a koreográfusi feladat. Kezdetben a balesetem előtt tanított mozdulatokat adaptáltam kerekesszékre. Ez bevált, így egyre inkább megtoldottam, változtattam rajta, így tizenhárom éve épül és fejlődik a koreográfiánk és a székhasználat is.”- teszi hozzá Rita.

Ebben az évben újdonsággal is szolgál közönségének a tánccsoport, hiszen bekerült a repertoárba a zumba is. „Egy kedves zumba oktató hölgy segített nekem abban, hogy elvégezhessem a tanfolyamot. Nem sokkal később volt egy speciális képzés, a Zumba Gold, amely az idősebbeknek, betegeknek, fogyatékosoknak, kerekesszékeseknek szól, és amin szintén részt vettem.”- meséli Rita, aki azóta a Gördülő Tánccsoport tagjait is megtanította a mozdulatokra. „Volt egy nagy party, ahol fellépett Valter Díaz Columbiából. Ő nagyon profi, szerintem neki minden sejtje táncol. És én vele álltam egy színpadon. Egyszerűen felnyomtak az emelvényre mindenféle előzetes megbeszélés nélkül. Én elkezdtem zumbázni a tömeg előtt, ők pedig leutánoztak. Fergeteges volt.”

A székeken látható logó a sokszínűségüket, az egyéniségüket és a repertoár gazdagságát jelképezi, amely a kitartásnak és az összetartásnak köszönhető, hiszen az egész országból járnak próbálni a résztevők. Zalaegerszegről, Hódmezővásárhelyről, Ecserről, de még Dunapatajról is elutaznak a tagok Budapestre egy- egy próba vagy előadás kedvéért. Az új koreográfiákat minden évben egy lakiteleki táborban tanulják meg, melynek lezárásaként egy esélyegyenlőségi napon mutatják be az új táncokat, melyeket aztán egész évben finomítanak, gyakorolnak.

„17-18 éves voltam, mikor volt egy teherautó balesetem, eltört a gerincem, azóta kerekesszékben élek. A mozgássérült sportéletben mindig is részt vettem, a ping-pong azóta is az életem része. A gördülőkkel már a kezdetek óta együtt vagyunk. Nekem sport a tánc, valakinek pedig művészet. A fellépések különösen jók, mindenhol nagy szeretettel fogadnak.” – fűzi hozzá Pusztafi László. A tánccsoport tagjait azonban nem csak a fellépések kötik össze, egy összetartó közösséggé kovácsolódtak, így próbákon kívül is találkoznak, bulikat és összejöveteleket szerveznek. Idén együtt is szilvesztereznek.

Elmondásuk szerint ugyan néha előfordul, hogy kilép néhány tag, viszont valahogy az élet mindig kárpótolja őket és nem kell sokat várni az új résztvevő érkezésére. Ferenczi Tünde az egyik újonnan csatlakozott tag. „Én még csak néhány próbán és fellépésen vagyok túl, és nem is régóta vagyok kerekesszékben. Elkezdtem keresgélni az interneten, így találtam rájuk. Egyébként is szerettem táncolni, így felkeresem őket. Már az első alkalommal bedobtak a mély vízbe. Nem tudtam, mire számítsak, de nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ennyi mosolygós ember van, élvezik amit csinálnak, én pedig milyen könnyen el tudom sajátítani a mozdulatokat, ráadásul nem kell hozzá a lábam.”

Forrás: senkitsemhagyunkmagara.hu