Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
58
hallgató

Üzenet a fogyatékosoknak

- 2015. október 18. 6:55 - 1668 megtekintés

Régóta tudjuk, minden reklámra költött pénz fele haszontalan kiadás. Igaz ez a társadalmi célú, politikai hirdetésekre is. „A magyar reformok működnek”, olvashatjuk, láthatjuk a kormánymédiában, és a közterületi óriásplakátokon. Így üzeni a kormány: ebben az országban még senki nem élt olyan jól, mint most! Nos, ha a kabinet dicsekedhet és megmondja, hogy kinek, mikor és miért van jó dolga, akkor az úgy is van.

Hogy mindezzel csak egy szűk réteg azonosulhat, az nem az „adó”, vagyis a hirdető, csakis a „vevő”, a befogadó hibája, hogy a tömegkommunikációs szóhasználattal éljünk. Nyilván a társadalmi elégedetlenség, no meg a filléres gondokat jelentő hétköznapi problémák veszik el a tamáskodó kisemberek józan ítélőképességét, aki pedig úgy érzi, rá nem vonatkozik a Kánaán eljövetele, magára vessen! Talán még emlékeznek Lázár János „örök érvényű” mondására: „mindenki annyit ér, amennyije van. Azóta hál’ istennek, főnöke lánya, Orbán Ráhel is „saját lábára” állt, aprópénzért gazdagítja tudását egy nálunk boldogabb és gazdagabb országban, így aztán igazán nincs ok a morgolódásra.

A kezdeti „merjünk nagyot álmodni” elképzelés mára kiteljesült, és azt is tudjuk: Magyarország jobban teljesít, a magyar reformok működnek. A Magyar Ételmező Kéziszótár szerint „a reform haladást segítő, gyökeres társadalmi átalakulás, és a fennálló rendet alapjaiban érintő politikai és gazdasági változtatás”, s ha ezt elfogadjuk, akkor ezek értek be mára, legalább is a médiaüzenetekben. A kormányzati PR teszi a dolgát, arcátlanul szellemi fogyatékosnak nézve az embereket. Mert azért kell ahhoz némi cinizmus, hogy a „megvezető” állításoktól azt remélhesse a hatalom, hogy a társadalom többsége hitelt ad az állításainak: nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban, újra nő a minimálbér…

Nézzük meg a reformokat diadalként feltüntető kormányzati aktivitás fordítottját. A szóbeli állításokból is kiderül, az egyének és a családok ennek éppen az ellenkező valóságát élik meg nap, mint nap. Ha a függő változó – a reálbérek – nincsenek szinkronban a függetleníthetetlennel – a vásárlóerő paritással -, akkor az út csak a szegényedésbe vezethet. Ahol a kiadások meghaladják a bevételeket, még nullszaldós sem lehet a kassza. Ha pedig a különbséget kölcsönből fedezik, aligha a hitelintézet lesz a vesztes. Csak nem a fentiek okán törölte el a mindenkori minimálbér és létminimum közzétételét a Központi Statisztikai Hivatal? Az ok prózai: a kormány úgy gondolja, mindenki úgy és abból éljen meg a neki jutóból, ahogy kedve tartja. Csak fizesse maga után a közterheket, aztán majd ha rá kerül a sor, úgy húzza magára a koporsófedelet, ahogy akarja. Vagy mi másért marad ki a sorból az egészségügy, az oktatás, mezőgazdaság nagyszerűségének felemlegetése?

De maradjunk a tényeknél. A gazdasági növekedésből vajmi keveset érezhetnek az átlag munkavállalók, lényegében tíz éve egy forinttal sem gyarapodott a jövedelmük. A közmunkások százezrei még mindig azzal bajlódnak, hogyan lehet 47 ezerből kijönni havonta, miközben a politikai elitnek többmilliós fizetése mellett (ott van az MNB példája ) a vezetőknek százezreket tesz félre munkáltatójuk az önkéntes magán-nyugdíjpénztárba. A „nép” pedig érje be azzal, mennyit spórolhat meg a rezsicsökkentéssel. Akár 3 millió forint támogatást is kaphatnak az otthonteremtő fiatalok, mondják, de arról nem szól a fáma, hogy ebből legfeljebb egy szerény házgyári panel lakás felére futja. És mi lesz, ha kiderül, hogy a „kedvező kamatozású” hitel másik felét vissza kell majd fizetni? Ha kiderül, hogy az ideális három gyerekes modellhez már kevés a másfél szobás lakás? A gyermekeinknek ingyenes lesz az óvodai étkezés – hirdetik a reklámok -, ami igazán nemes lélekre vall, csakúgy, mint az ingyenes iskolai tankönyv. Hasonló a helyzet a családi adókedvezménnyel is, csak arról nem szól a politikai közbeszéd: érdemi változást ez csak a 4-5 gyermekeseknek hozhat(na). Arról még kevesebb szó esik, amennyiben ezek a nagyszerű ígéretek teljesülnek, mekkora lyukat ütnek majd a költségvetésen és azt miből fogják betömni?

A „harcot” folytatni kell! – vélik a politikai kommunikátorok, mert a populista propagandának a társadalom legmélyebb sejtjéig el kell jutnia. Pedig a konszenzuskeresés alapja az lehetne, ha az igazmondás jellemezné a kormányzati magtartást, ha mellőznének minden szofisztikált és a valóságot megszépítő állítást. A reformok (már ha annak nevezhetőek) akkor működnének jól, ha azt nem hirdetni kellene, hanem a saját bőrükön éreznék a választók. Ha az emberek csak álmodják, hogy a gazdasági növekményből rapid módon milliók hullanak a számlájukra, az időseknek pedig tízezreket emelkedik a nyugdíja máról-holnapra, egyszer fel is ébredhetnek.

Félő azonban, hogy egyelőre a hirdetésekben „működő reformok” megteszik” hatásukat. Mert amit sokat mondogatnak az embereknek, előbb-utóbb elhiszik.

Forrás: Dr. Nagy Zoltán médiakutató a nepszava.hu-n megjelent írása.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 - = három

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 4. vasárnap, Bulcsú napja van.
Az év 22. hete és 155. napja.
Holnap Fatime napja lesz.

1189. III. Béla nagylelkűen látja el I. Fridrik kereszteshadát. A királyné bíborral bevont és gazdagon bútorozott sátort ajándékozott a császárnak. Béla pedig úgy itt, mint az ország déli határánál, nagymennyiségű élelmiszerrel látta el ingyen a hadat.


1508. Az egy éves és tizenegy hónapos II. Lajos koronázása Fehérvárott, Bakacs Tamás bíbornok érsek által. Az ez évi rákosi országgyűlés föltételesen engedte meg a csecsemő Lajos koronáztatását.


Vidor Miklós: Labda

Bokorsövény fölött
a labda átszökött,
a kőrakásra ugrott,
s abban a pillanatban
átrúgtatta a partot,
s a gyors folyóba csattant:
az ár csobogva
továbbsodorta.

Úszott a labda, útra kelt,
a víz alatta
énekelt,
hullám dobálta,
elkapta hab,
forgó lökött rajt
jó nagyokat.

De ő nem bánta.
Hej, bántam én!
A parton állva
sirattam én!
Kértem is volna
békítve már,-
hullámsodorban
rég messze jár!

Még egyre látom:
föl-le bukik,
habtaraj-háton
tengerekig,
úsztatja tőlem
a gyors folyó,
tűnő időben
kalandozó!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com