Vakbarát bankolás: a kormány lapít

Az ügy 2005-ben indult, amikor Nyusti Szilvia és Takács Péter a legnagyobb hazai kereskedelmi banknál megpanaszolták, hogy látássérültként az ATM-eket csak segítséggel vehetik igénybe, miközben a szolgáltatásért ugyanannyit fizetnek, mint mások. A cég mindezt azzal magyarázta, hogy a bankautomaták vakbaráttá alakítása aránytalanul sokba kerülne, technikailag egyébként is bonyolult, ráadásul, a vakok és gyengénlátók érdekét sem szolgálná, mert a hangos változat személy- és vagyonbiztonságukat is veszélyeztetné. Valójában azonban más banki szolgáltatóknál már akkor is működött vakbarát automata, és az akadálymentesítés sem került volna ésszerűtlenül sokba. A sérült emberek pedig ma is képesek eldönteni: bankolásnál mekkora kockázatot vállalnak.

A panaszosok személyiségi joguk megsértése miatt bírósághoz fordultak, a perben a De Jure Alapítvány ügyvédje képviselte őket. Az elsőfokú ítélet 2007-ben elmarasztalta a bankot, egyben arra kötelezte őt, hogy 120 napon belül alakítsa át automatáinak jelentős részét, lássa el azokat Braille-billentyűzettel, képernyőolvasó szoftverrel és az ATM-eknél legyen fejhallgató-bemenet. Az ítélet lépcsőzetes áttérést írt elő, emellett 200–200 ezer forint kártérítést is megállapított a felpereseknek.

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, majd harmadfokon a Legfelsőbb Bíróság járt el. Ők már nem látták indokoltnak az óriáscég elmarasztalását, így a két látássérült felperes 2009-ben jogerősen elveszítette a pert.

A károsultak a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak, amely 2010-ben az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága elé vitte az ügyet.

Magyarország az elsők között csatlakozott 2007-ben az ENSZ Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezményéhez és az Egyezmény Fakultatív Jegyzőkönyvéhez. A Fakultatív Jegyzőkönyv értelmében független szakértőkből álló bizottság vizsgálja az Egyezmény, illetve a fogyatékos emberek jogainak érvényesülését. A világon az első egyedi eljárás ebben az ügyben indult.

Az ENSZ-bizottság tavaly áprilisi döntése kimondta, Magyarország köteles megfelelő elégtételt nyújtani a kérelmezőknek, amely fedezi a hosszú procedúra során felmerülő költségeiket és orvosolja a banki szolgáltatás hozzáférésének hiányát. Ügyfeleink tavaly nyáron felajánlották segítségüket, egyben benyújtották kárigényüket az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához. Meglepetésükre a tárca szó nélkül hagyta felajánlásukat és kérdéseiket, viszont a nem vagyoni kárigény jogosságának megállapításához számlákat és szerződéseket kért. A panaszosok válaszukban felhívták Fülöp Attila helyettes államtitkár figyelmét: az emberi méltóság sérelméről számla adása értelemszerűen nem lehetséges. Erre az EMMI már nem reagált, ahogyan ismétlődő telefonos megkereséseikre sem.

A döntés általános része arra kötelezte a magyar államot, hogy határozza meg a látás- és más sérülteknek nyújtott szolgáltatások minimumát. Emellett a verdikt azt is előírta, hogy az újonnan beszerzett automaták és az internetes bankolás teljes mértékben hozzáférhetőek legyenek a fogyatékossággal élőknek. Az ENSZ-bizottság – tekintettel a fogyatékos emberek speciális helyzetét figyelmen kívül hagyó jogerős hazai ítéletre – bírói továbbképzést is javasolt.

Magyarország, jelesül az EMMI fél évet kapott a válaszra, hogy beszámoljon arról, mit is tett a döntés óta. Mint az ENSZ-bizottsághoz írott januári leveléből sajnálatosan láthatjuk: gyakorlatilag semmit. Számos esetben megismétli már a bizottsági eljárás során is felhozott tényeket és érveket, de szót sem ejt arról, milyen konkrét lépései voltak annak érdekében, hogy kötelezővé váljanak a látássérültek önálló bankolását lehetővé tevő minimumkövetelmények, és elkezdődjön a sérült emberek speciális igényeire tekintetbe vevő bíróképzés.

Az ENSZ-bizottságnak nincsen hatásköre kierőszakolni ajánlásai végrehajtását. A csatlakozó államok viszont az egyezmény aláírásával és ratifikálásával magukra vállalták a végrehajtást. A magyar állam most legalább két ponton nem tesz eleget saját vállalásának, amikor nem hajtja végre az ajánlásokat, vagyis nem állít fel akadálymentesítési minimumkövetelményeket a banki szolgáltatók számára, illetve nem kárpótolja a panaszosokat. Egykor szavát adta hangosan, most visszaveszi suttyomban. Százezer látássérült érdekét mindaddig a szíven viselte, amíg általánosságokról volt szó, most azonban, hogy valóban áldozatot kellene hoznia, elillan az eltökéltség, s marad az önfelmentő magyarázkodás meg az árulkodó csönd.

Forrás a hvg.hu Helsinki Figyelő rovata