Vakbarát város az álma a szegedi gyengénlátóknak
Az akadálymentes közlekedés az emberek többségének csupán kényelmi elvárás, a fogyatékossággal élők számára azonban elengedhetetlen. A szegedi tömegközlekedési járművek utastájékoztató rendszerein van még mit fejleszteni – néhány vidéki város már előrébb jár ebben.
Életünk során sokszor fel sem tűnik, hogy a közlekedés és a tájékozódás bonyolult folyamat. Leginkább akkor vesszük ezt észre, ha eltévedünk egy ismeretlen helyen a nyári vakáció alatt. Ez látó emberek számára is roppant kényelmetlen helyzet, a látássérülteknek azonban még nehezebb dolguk van, főként egy Szeged méretű nagyvárosban. Ábrahám Alexa születése óta vak. Kecskés-telepen lakik, a belvárosba járt középiskolába, így mindennap a 4-es villamossal közlekedett. Őt az zavarta meg többször, hogy a megállóban, ahol vár a járműre, a 4-es és a 3-as villamos is megáll. – Ilyenkor meg kell kérdezni, melyik futott be éppen. Muszáj a látó emberekre hagyatkozni – mondja Alexa. A hangos utastájékoztató a villamoson nagy segítségére van, bár a megállókat fejben számolja is, de ha nem áll meg mindenhol a jármű, akkor borul a számítás, ezért fontos, hogy működjön. Mint mondja, az utóbbi időben ezzel nincs is gond, kivéve a 3-as villamos vonalát, amely a Dugonics téren valamiért nem mondja be, hol jár. Nem a sofőrök irányítják az utastájékoztatót Az SZKT-tól megtudták a Délmagyarország munkatársai, a probléma egy adatbázis-frissítés miatt kialakult átmeneti meghibásodás, amelyet kollégáik kijavítanak – várhatóan még augusztusban. Az SZKT ügyvezető igazgatója, Majó-Petri Zoltán elmondta, az utastájékoztató rendszer központi vezérlésű, és mind a 95 járművükön üzemel. A rendszer megbízhatósága a mobilszolgáltatás és GPS-jeladók állapotától függ – emiatt fordulhat elő, hogy egy-egy megállóban az utastájékoztatás megszakad. Ballai Anna Mária, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének elnöke Algyőről jár mindennap Szegedre, így saját bőrén is tapasztalja, milyen nehézséggel küzdenek a gyengénlátók. – A Szegeden telepített vezetősávok igen jók más városokéhoz képest, a villamosmegállók akadálymentesítve vannak, a buszmegállók kivitelezése pedig most zajlik – értékelt. A DAKK helyi közlekedésében használt összes autóbusza is rendelkezik külső és belső vizuális, valamint GPS-alapú belső akusztikus rendszerrel. – Ezek azonban tapasztalataink szerint nem mindig üzemelnek. Pedig ezek nemcsak a vakok és gyengénlátók, hanem a gyerekek és idősek utazását is segítenék – mondta az egyesület elnöke. Beszélő buszok Budapesten működnek a megállókban olyan utastájékoztatók, amelyek bemondják, mikor melyik járat érkezik, vagyis az elektronikus utastájékoztató rendszer nemcsak mutatja ezt, hanem hangosan is beszél. Ilyet szeretnének már régóta a szegedi vakok és gyengénlátók is, és évek óta ígérik is ezt nekik. Másik nagy vágyuk már több hazai városban működik: a főváros mellett Sopronban, Pécsen, Kaposváron ajtónyitásra „mondják meg” a tömegközlekedési járművek, melyik járatról van szó, és hová megy. Az egyesület elnökétől azt is megtudták, folyamatos az együttműködésük a közlekedési társaságokkal. A járművezetőket például ők maguk képzik arra, hogyan segíthetnek a fehér bottal közlekedőknek. Több kellene távvezérelt hangoslámpából A másik fontos probléma a gyalogátkelőhelyeken való átkelés. Ballai Anna Mária kezdeményezésére Szegeden is telepítettek a közlekedési lámpákhoz olyan hangjelzőket, amelyek csak a náluk lévő távirányítóval működnek – a felszerelt és folyamatosan „zajongó” hangoslámpák ugyanis a környéken élőket zavarták. A távvezérelt hangjelző csak akkor szólal meg a zöld jelzésnél, amikor a távirányítóval valaki bejelentkezik a rendszerbe. Jelenleg a város 8 csomópontján van hagyományos, 4 csomópontján távvezérelt hangjelző. A szegedi önkormányzat tervezi a Tisza Lajos körúti, a Boldogasszony sugárúti és a Szentháromság utcai kereszteződésekben működő lámpák felszerelését távvezérelt hangjelzővel. Forrás:delmagyar.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Sportolási lehetõség látássérülte
Méltányossági lehetőségek a nyugdíjrendszerben 2018-ban
Hamarosan új arcát mutatja a BKV?
Laptopot kapott a Debreceni Református Hittudományi Egyetem harminc hallgatója
Öngyilkos lett az édesanya, mert nem bírta tovább gondozni autizmussal élő, mozgássérült kamaszlányá...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


4°C
Vélemény, hozzászólás?