Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Esti mese
70
hallgató

Vakok szövetsége: „rövid de dicstelen bukás”?

- 2009. szeptember 21. 22:02 - 3648 megtekintés

Negyedére csökken a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) állami támogatása jövőre, ha az Országgyűlés a nem rég nyilvánosságra hozott formájában szavazza meg a költségvetés szövetségre vonatkozó részét – derült ki a szervezet Országos Elnökségének szeptember 15-i tanácskozásán. Mint ismert, az MVGYOSZ évi mintegy 300 millió forintból működik, ebből 2002 óta változatlanul 207 millió forintot finanszíroz a mindenkori illetékes szakminisztérium. A hiányzó részt a hivatalvezetőnek kell előteremtenie. A 2010-es költségvetési tervezetben a 207 millió helyett 50 millió forint szerepel. Dr. Szőke László elnök és Dr. Micserics József hivatalvezető szerint ez lehetetlenné tenné az MVGYOSZ működését.

Tavaly már 17,7 millió forinttal csökkenteni tervezték az MVGYOSZ-nek jutó részt, akkor azonban sikerült elérni, hogy legalább az évek óta változatlan összeg maradjon meg. Dr. Micserics József hivatalvezető az idén nem optimista. Ráadásul – vélték többen az elnökségből -, ha sikerülne is valamennyivel csökkenteni az elvonást, szinte egyre megy, 50 vagy 100 millió, egyik sem tenné lehetővé a szervezet működését. A tanácskozáson Dr. Szőke László elmondta, a többi, fogyatékosokat képviselő országos szervezet is elvonással néz szembe, ennek mértéke azonban a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól (SZMM) legtöbbet kapó MVGYOSZ esetében a legnagyobb. Az elnökség ezúttal is abban maradt, lobbizni kell az elvonás mérséklése érdekében. Ahogy 2008-ban tették, ezúttal is fel kívánnak lépni a vezetők a szakminisztériumnál, az Országgyűlés témában hatáskörrel bíró bizottságainál, a parlamenti frakcióknál és képviselőknél. Az egyéni országgyűlési képviselők megkeresésében a szövetség újra számít a tagegyesületekre, utóbbiak munkáját levélvázlattal segíti a központ. Dr. Orliczky János felvetésére a vezetők abban maradtak, megkeresik a magyar európai parlamenti képviselőket, megpróbálják kihasználni a nem rég lezajlott brüsszeli látogatás idején kialakított kapcsolatokat. Többen azonban úgy vélték, ez már nem lesz elég. „Minél nagyobb ricsajt kell csapni” – fogalmazott Dr. Tóka László. Az elnökség úgy véli, mindent meg kell tenni, hogy a média hírt adjon a látássérülteket súlytó elvonásról. szabó Tiborné alelnök szerint nem elég, ha a kereskedelmi televíziók híradóiban pár másodperces bevágások keretében mondhatják el álláspontjukat. Törekedni kell arra, hogy olyan alaposabb kifejtést lehetővé tevő műsorokban szerepeljenek, mint az ATV Egyenes beszéd, vagy az MTV Este című adása. Dr. Tóka László nem riad vissza a tüntetéstől sem. Úgy számít, Baranyából a Parlament plenáris üléseinek napjára 20-30 embert tud mozgósítani. Többen elmondták, a tiltakozás során össze kell fogni a többi fogyatékosokat képviselő országos szervezettel. Az is elhangzott, tűrhetetlen, hogy amikor a média a közpénzek elherdálásától hangos, a látássérülteknek ilyen elvonással kell szembesülniük. Ha ebben az országban a látássérültek támogatása évente egy fél végkielégítést ér, akkor nem érdemes itt élni – summázott Dr. Tóka László vélhetően a nem rég a BKV-nál kipattant botrányra célozva. Az ülésen elhangzott, az SZMM munkatársai nem rég 10 millió forint körüli összeget felemésztő szakmai úton vettek részt Izlandon, tanulmányozták az ottani munkanélküliséget. Ebből a pénzből a szövetség néhány szolgáltatása évekig működhetne – jegyezte meg a hivatalvezető. Dr. Tóka úgy véli, hatásos tiltakozás lenne, ha egyszerűen bezárnának 3 hónapra mondván, nincs pénz a működésre. A szövetség vezetői megkérdezték az SZMM illetékeseit, mire költhetnék az 50 millió forintot. Az ülésen elhangzott, a főosztályvezető és helyettese nem egészen ugyanúgy látják a lehetőségeket. Míg Páva Hanna főosztályvezető az országos érdekvédelemben jelölte meg az összeg elköltését, helyettese, Kemény Péter azt mondta: „amire akarják”. Dr. szőke információi szerint az 50 milliós összeg kiegészül majd a szolgáltatások üzemeltetésére igénybe vehető pályázatokkal, ilyenek azonban még nem léteznek, s beindításukhoz várhatóan nem kevés idő lesz szükséges. Az elnök szerint ilyen körülmények között nem lehet fenntartani a működést. Az elvonáson túl a nehézségeket növeli, hogy szeptember elsejével befagyasztották a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának támogatását. Azaz újabb személyeket már nem lehet így alkalmazni, s Dr. Micserics József szerint a már megkötött szerződések megújítására is vonatkozik a moratórium. A folyamatban lévő támogatási szerződésekhez kapcsolódó kifizetéseket az intézkedés nem érinti. Mint ismert, az ún. akkreditált munkahelyek a munkaügyi központtól a fogyatékos munkavállaló bruttó bérét és az azt terhelő járulékokat, Ill. egy néhány hónappal ezelőtti módosítás nyomán a gazdasági tevékenységben részt vevő dolgozók esetén ennek 75 százalékát kapják támogatásként. Utóbbi csökkentés a bevételt termelő munkahelyekre igaz. Az MVGYOSZ-ben több, mint 20 ember dolgozik, akiknek a bérét ilyen módon finanszírozza a költségvetés. Néhányuk esetében a munkaügyi központtal kötött szerződés már az idén lejár – mondta a hivatalvezető. Szaporítja a nehézségeket, hogy úgy tűnik, jövőre a Nemzeti Civil Alapprogramból (NCA) pályázható pénz összege is csökken. Az adakozók kedvét pedig az adományokra nem rég bevezetett adóterhelés vehette el a szövetség segítésétől. Dr. Nagy Sándor, az Országos Fogyatékosügyi Tanácsban (OFT) a szövetséget képviselő volt alelnök megkísérelt olyan határozatot elfogadtatni, hogy legalább ideiglenesen maradjon meg az állami támogatás fele az átállás megkönnyítésére, a végkielégítések finanszírozására. Az OFT azonban nem fogadott el állásfoglalást, mert nem a költségvetést, mint törvényi előterjesztést tárgyalta, csupán reformjavaslatot vitatott meg. Állásfoglalást a testület csak törvényjavaslatról fogadhat el tudniillik. A kormány mellé rendelt konzultatív szervként működő OFT tanácskozásán az MVGYOSZ képviselője azt is megtudhatta, a minisztérium nem finanszírozza, csupán támogatja az MVGYOSZ működését. Ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, az „rövid de dicstelen bukás” a szövetség számára – fogalmazott a hivatalvezető. Ha néhány tíz millióval sikerül feljebb lobbizni a támogatást, az némileg kitolhatja az összeomlást – tette hozzá. Igaz – jegyezte meg-, akkorra esetleg kormányváltás történik. A bajokat tetézi, hogy egyre inkább úgy tűnik, napirenden van a látássérültek közösségi közlekedésben igénybe vehető kedvezményeinek újragondolása is. Emlékezetes, amikor tavaly Dr. Micserics József koordinálásával a szövetség vezetése végig gondolta, a végül sikeresen elhárított 17,7 millió forintos elvonás okán hol lehet spórolni, a számos lehetőség között nem szerepelt a szervezet élén álló személyek javadalmazása, valamint több határozatban utasította vissza az elnökség a Vakok Világa folyóirattal kapcsolatos költségek akár részleges megkurtítását. Dr. Szőke László MVGYOSZ-elnök tiszteletdíja a küldöttgyűlés határozata alapján a mindenkori köztisztviselői illetményalap hatszorosa, jelenleg közel 232 ezer forint. Dr. Szőke László saját állítása szerint heti több, mint 36 órát dolgozik MVGYOSZ-elnöki minőségében, bár vezetői teendői mellett saját tagegyesületében is elnökösködik és önálló ügyvédi praxist visz. Mivel az elnök vidéki, az idő nagy részében nem tartózkodik a Hermina úti székházban. Az elnökség tagjai évi egy alkalommal vehetik fel az elnök havi tiszteletdíjának megfelelő összeget. 2002 óta, amikortól a szövetség állami támogatása nem változik, az elnök tiszteletdíja több, mint a kétszeresére nőtt. A juttatás megállapításának jelenleg használt alapelvét a küldöttgyűlés a jelenlegi elnökség megválasztásának idején rögzítette. Dr. Hegedűs Lajos, a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke, aki szintén vidéki ügyvéd, ingyen végzi munkáját. Kérdésemre megerősítette, a MEOSZ vezetése nem kap semmilyen tiszteletdíjat, sohasem kapott. Dr. Micserics József a vele 2006-ban kötött szerződésből és az ezt követő béremelésből kikövetkeztetve nagyjából havi bruttó 410 ezer forintot vihet haza. A Vakok Világa folyóirat főszerkesztőjének havi vállalkozói díját az elnökség az új kinevezéssel a nyáron 180-ról 200 ezer forintra emelte.

T. Péter

www.azmvgyoszrolcenzuranelkul.freeblog.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy + = 6

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com