Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Five - Until the time is throught
55
hallgató

Vakoknak készülő app a Pázmány Egyetemen

- 2015. április 11. 10:28 - 2238 megtekintés

Bankjegy-, szín-, szöveg-, buszjáratszám- és zebrafelismerő mobiltelefonos alkalmazás készül látássérülteknek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a svájci-magyar együttműködési program keretében.

A felismerő alkalmazás mobiltelefonos prototípusának csütörtöki budapesti, az oktatási intézményben tartott bemutatóján Karacs Kristóf egyetemi docens, a Magyar Bionikus Látásközpont programvezetője azt mondta, az alkalmazás várhatóan már jövőre letölthető lesz az oldalukról. Arról beszélt, céljuk az, hogy egy olyan eszközt adjanak a látássérült emberek kezébe, amely segíti majd őket a hétköznapi életben, például utazásaik során vagy vásárlásoknál. Elmondta, az alkalmazás mobiltelefonnal lesz használható, de hosszabb távú céljuk egy úgynevezett „bionikus szemüveg” létrehozása, amelybe beépítik a környezet felismerését szolgáló többfunkciós alkalmazást. A látásközpont honlapja szerint a tesztelésekre jelentkezni lehet az ott megadott elérhetőségeken. A bankjegyfelismerő alkalmazással kapcsolatban kitért arra is, bár a papírpénzeket már vakbarát módon nyomtatják, a felismerést segítő domborjelek gyorsan lekopnak a bankjegyekről, és a vakok tapintással nem tudják megkülönböztetni az egyforma nagyságú papírpénzeket. Karacs közlése szerint a mobiltelefon objektívjének segítségével működő felismerő alkalmazást vak és gyengén látó felhasználókkal tesztelik. Az alkalmazás lényege, hogy az objektívvel beazonosított papírpénz összegét a mobiltelefon hangja kimondja, így segítve a fizetést például a boltok pénztárainál. Hasonló elven működik az alkalmazás többi funkciója is, így például a buszjáratszám vagy a zebrák felismerése. Az eligazodást, felismerést segítő alkalmazás csak az egyik a többi, hasonló célú kutatási projekt között, amelyre a svájci-magyar együttműködési program keretében 2010-ben 284 millió forintot kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által vezetett négytagú konzorcium. A tagok között van még a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézete, a Femtonics Kft. és a baseli Friedrich Miescher Intézet. Az intézmények látássérülteknek segítő bionikus és genetikus eszközök fejlesztésére fordíthatták a támogatást. A program célja az volt, hogy a látássérült emberek hétköznapi helyzetekben minél több információhoz jussanak a környezetükről. A program sajtótájékoztatóval és bemutatóval összekötött záró konferenciáján több más kutatást, fejlesztést is ismertettek, amelyek közül többet egymással össze is kapcsoltak. Közöttük a Szegedi Tudományegyetem programját, amelynek lényege, hogy olyan, nagy érzékenységű, genetikailag kódolt vírusokat fejlesztenek ki, amelyeknek szerepük lehet a látás részleges helyreállításában. A rendezvényen ismertették a Femtonics Kft. által kifejlesztett mikroszkóp működésének elvét: az eszköz három dimenzióban képes mérni az idegsejtekben haladó folyamatokat és megmutatni az idegrendszer hálózatainak működését. A tájékoztatóban az olvasható, hogy a genetikailag kódolt vírusokkal a svájci kutatók a kísérleti alanyok retináját vizsgálták és mérték a 3D-s mikroszkóppal, és biztató eredményeket értek el a látás visszaállítására vonatkozóan. A dokumentumban felidézi, Svájcban 2006-ban népszavazáson döntöttek arról, hogy 1 milliárd svájci frankkal támogatják az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott országok felzárkózását. Magyarország 2012 júniusában kötötte le az úgynevezett svájci hozzájárulás teljes összegét, mintegy 31 milliárd forintot, amelynek Az alkalmazás honlapja: http://www.lataskozpont.hu/ Forrás: MTI.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét * 3 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com