Vakvezető kutyája otthon várja, amíg Misi sárkányhajózik

Erre szolgáltat kitűnő példát Dombai Mihály, aki évek óta bizonyít a sárkányhajóban. Nemcsak az erőnlétét fejleszti napról napra, hanem sorra nyeri a versenyeket is. Egy-egy ilyen megmérettetés után pedig egy baráthegyis labrador, Körte várja a célvonalban, hogy megosszák egymással a mindennapjaikat.

A sárkányhajózás mindenkinek ajánlott, aki tud úszni, szereti a vizet, kedveli a természetet és a csapatban szerepelést. Állóképességet, mozgáskoordinációt és ritmusérzéket igényel, de leginkább azt, hogy az evezős érezze a hajó lüktetését. A sárkányhajózást kortól, nemtől és előképzettségtől függetlenül bárki elkezdheti, könnyen tanulható, és gyorsan lehet versenyélményhez jutni, miközben igazi csapatsport. És bár egy látássérült ember talán nehezebben merne belevágni, a „jótékony hatásait” és kétségtelen előnyeit nagyon gyorsan a saját életében is tapasztalhatná. Pont úgy, ahogy Dombai Mihály.

„Bármennyire is furcsának tűnhet első hallásra, de őszintén azt gondolom, hogy a sárkányhajózás az abszolút testhezálló a látássérültek számra, hiszen az edzés vagy a verseny során csak és kizárólag a hajó lüktetését kell érezni. Tényleg nem szükséges hozzá a látás, csak egyszerre, érzésből kell evezni. Nem véletlen, hogy számos látó versenyző is csukott szemmel evez, hogy ne zavarja össze közben a többiek esetlegesen rossz technikája, rossz mozgása vagy bármilyen külső körülmény. Csak saját magára figyel és a hajó haladására, a ritmusra és az érzéseire” – mutatott rá Dombai Mihály, aki évek óta a sárkányhajózás aktív szerelmese.

Versenytársa a kezdetektől Novák István, aki még ma is mosolyogva gondol vissza a kezdetekre, amikor saját elmondása szerint még nem nagyon értette, hogy „mit fog kezdeni egy vak sráccal a kenuban”. Ennek ellenére esélyt adtak egymásnak és nem bánták meg. Már az első, közös versenyükön a harmadik helyet érték el és azóta sorra nyerik a megmérettetéseket.

„István élete egy szappanopera, és én vagyok benne Jose Luis, a jó barát. És bár néhány másodperc alatt össze tudunk veszni bármin, hogy aztán ugyanilyen gyorsan kibéküljünk, a hajóban igazi összeszokott csapaként működünk, és az elért eredményeink magukért beszélnek” – mesélte a kezdetek ma már megmosolyogtató pillanatairól Dombai Mihály.

A jó erőnlét érdekében fontosak a közös edzések is, mind a teremben, mind terepen. A közös evezés ráadásul elsőosztályú közösségformáló sport.

„A versenyek impulzívak és jó értelemben vett adrenalin sokkot is adnak az élmény mellé. Az esetek többségében én ülök a hajóban elöl, diktálom a ritmust és az ütemet, próbálom a csapattársakat motiválni, szükség esetén odakiáltok nekik, ha azt érzem, hogy gyengülnek, szóval „kimegy az erő” mögülem” – mondta Mihály, aki többször ült már egyedül is kenuba, és ilyenkor mindig kíséri az egyik társa, aki segít neki a navigációban.

Amíg Misi evez, Körte békésen otthon pihen. A Baráthegyi Vakvezető Kutya
Iskolától kapott labrador alig várja, hogy véget érjen az edzés vagy a verseny, hiszen tudja, hogy ezzel eljött a játék ideje. Láthatóan imádják egymást.

Támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését!
A Baráthegyi segítőkutya iskola 1% adószáma: 18449149–1–05
Kattints rá, így adhatod nekik: http://bit.ly/2Fisu28

„Körtében feltétel nélküli őszinte rajongás van és én is rajongva imádom őt.
Egyszerűen nem tudnám már elképzelni az életemet nélküle, csakis kizárólag Körtével” – hangsúlyozza.