Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
50
hallgató

Valami egészen különleges dologra kérte Észak-Korea a magyarokat

- 2018. április 28. 11:38 - 1530 megtekintés

Ott is vannak fogyatékosok (ismerte el 5 éve a vezetés).

Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot – mondta a segélyszolgálat Washingtonban élő vezetője.

Szenczy Sándor baptista lelkész elmondta, hogy Phenjanban – példa nélkül álló módon – prédikálhatott az ország egyetlen protestáns templomában, és az észak-koreai külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője azt is felajánlotta, hogy építsenek baptista imaházat is a fővárosban.

A kommunista, tehát alapvetően vallás- és egyházellenes ország fővárosában orosz támogatással már épülőben van egy ortodox templom is.

Szenczy Sándor és munkatársai több hivatalos találkozón vettek részt, amelyeken megállapodás született arról, hogy magyar módszerrel, a konduktív pedagógia bevezetésével fognak neki mozgássérült gyerekek rehabilitációjának.
Erre azok után kerülhet majd sor, hogy Kim Dzsong Un elismerte: a korábbi állításokkal ellentétben Észak-Koreában is vannak fogyatékkal élő, sérült gyerekek. A helyi konduktorokat magyar szakemberek képzik majd ki.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 * = húsz(on) hét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: - Szakértőnk válaszol - ifjúságépítő műsor. Szerkesztő-műsorvezető: Strasszer Andrea
    A műsor állandó szakértője: Jánosi Ferenc misszióvezető, lelkész, addiktológiai konzultáns, a Magyar Pünkösdi Egyház Ifjúság- és Családépítő Szolgálatának misszióvezetője
    (Az állandó szakértőn túl időnként más vendégek/interjúalanyok/szakértők is megjelennek egy-egy műsorszámban.)
    A műsor témája: A fiatalok önismereti problémái, élettervezés, örömök, bánatok, krízisek, megoldások. Tippek, tanácsok a fiatalok és a felnőttek felé egyaránt, illetve hídépítés Tinédzserország felé szülőként, pedagógusként.

    Ki áll a témák mögött? - Jánosi Ferenc szakértő

    Jánosi Ferenc szakoktató tréner, addiktológiai konzultáns, mentálhigiénés szakember, lelkész, okleveles teológus. A Magyar Pünkösdi Egyház Ifjúság- és Családépítő Szolgálatának Misszióvezetője. Közel 25 éve foglalkozik lelki tanácsadással, tinédzserek, függőségben szenvedők támogatásával. Cégek, vállalatok munkatársai számára szívesen tart előadásokat, tréningeket. Rádióadások, TV műsorok visszatérő vendége, webináriumok népszerű előadója.

    Kiemelt témák, szakterületek:

    ? Tinédzserország problémái, örömei, kamaszok nevelésének segítése, mentorálása.
    ? Félelem, szorongás, depresszió kezelése, szenvedélybetegségek, online, offline függőségek, cyberbullying
    ? Apák, anyák szerepe a családban, családi életre nevelés - CSÉN programok.
    ? Hogyan előzzük meg a kiégést?
    ? Hogyan dolgozzuk fel a veszteségeket kríziseket, egy családtag vagy diáktárs elvesztését?
    ? Kapcsolatok újraélesztése a pandémia után: kríziskezelés, önismereti problémák.
    ? Kommunikáció, egymásra figyelés, asszertivitás.
    ? Hatékony tanulási módszerek hazai és finn példák. Az együtt-tanulás művészete, kooperatív és projektmódszer oktatásban, az életre való nevelés és kihívások a felnőttképzésben.
    ? Etikai, hitéleti és Bibliai kérdések.

    Jánosi Ferenc
    honlap: www.ifjusagepitok.hu
    Linked In : http://linkedin.com/in/frank-janosi-1a2950b0
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 15. kedd, Teréz napja van.
Ma van a(z) Látássérültek nemzetközi napja, Fehérbot napja.
Az év 42. hete és 289. napja.
Holnap Gál napja lesz.

1848. Szegedi vérengzés. Két ittas nemzetőr által terjesztett azon álhírre, hogy szerviánusok közelednek, fosztogatás és vérengzés kezdetett, melyet csak 60 halott és sebesült árán lehetett elfojtani.


1946. Megindulnak a belföldi légi forgalom első járatait Budapest-Debrecen, illetve Budapest-Szombathely között.


Nagy László: Dióverés

" Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó is délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigószárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle;
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Időjárás

2024-10-15, 01:00
Overcast
S
Előjelzés
13°C
2.3 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 68%
Szél: 2.3 m/s S
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 15.2mm /69% / Rain
Napfelkelte: 07:03
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com