Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Van ami jár, van ami jut

- 2013. november 28. 11:23 -

Alaposan meg kell gondolnia minden kiadását annak, aki megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékossággal élő személy.

István közelebb áll a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Nem egészen hetvenezer forint rokkantsági ellátást kap, és mellette alkalmi munkát vállal. Utóbbiból, mint mondja, sajnos egyre kevesebb akad, hiszen éppen betegségei miatt nem tud akármilyen munkát elvégezni. Egyedül él, és nagyon nehezen jön ki a pénzéből. Aprócska lakását annak idején banki kölcsönből vette, és keservesen nyögi a részleteket. Régebben sokat kirándult, nyáron szívesen ment szabadvízi strandokra. A már nem fiatal autója több mint fél éve tankolatlanul áll a garázsban. Nehéz szívvel fontolgatja, hogy eladja, egyrészt, hogy egy kicsit fellélegezhessen anyagi szempontból, másrészt mert nem bírja már fizetni a fenntartásával járó terheket.

Az Istvánhoz hasonló megváltozott munkaképességűek rokkantsági ellátást, vagy rehabilitációs járadékot kaphatnak A rokkantsági ellátás összege a minimálbér legalább 30 százaléka (bruttó 29 400 forint), maximum 150 százaléka (bruttó 147 000 forint) lehet. A rehabilitációs járadék összege pedig a minimálbér 30-50 százaléka (bruttó 29 400-49 000 forint).
Amennyiben valakinek rehabilitációs járadékot ítélnek meg, akkor vállalnia kell, hogy aktívan munkahelyet keres, részt vesz a számára felajánlott képzéseken, illetve elfogadja a számára felajánlott munkalehetőséget. Ha a jogosult személy munkába áll, és kereső tevékenységet folytat, a járadékot nem folyósítják.

Anikó látássérült, fogyatékossági támogatást kap, és mivel több mint tíz év munkaviszonnyal rendelkezik, rokkantsági ellátásban is részesül, nagyjából hatvan ezer forintot kap összesen havonta, ami a sorstársai többségéhez viszonyítva még a jobb jövedelmek közé tartozik. A családnak van még egy látássérült tagja, aki szintén fogyatékossági támogatást kap. ? Szerencsére a férjemnek van munkája, és el tud tartani minket. Ezért aztán nagyon vigyázunk az egészségére, mert nélküle nem tudom, mi lenne velünk ? mondja Anikó.

A fogyatékossági támogatás havi összege 2013. június 1-jétől 19 500 forint a látási fogyatékos, a hallási fogyatékos, az értelmi fogyatékos, az autista és a mozgásszervi fogyatékos személyek esetében. Az összeg 24 000 forint a halmozottan fogyatékosok esetében, valamint abban az esetben, amikor a súlyosan fogyatékos személynek az önkiszolgálási képessége teljesen hiányzik. Ha a vakok személyi járadékában részesülő látási fogyatékos személy fogyatékossági támogatásra tart igényt, őt a fogyatékossági támogatás a vakok személyi járadékának megszüntetését követően illeti meg.

A fogyatékossági támogatás összegét 2014. január 1-jétől a nyugellátásról szóló törvény évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó szabályai szerint, azzal megegyező mértékben emelni kell. A vakok személyi járadéka 2013. június 1-jétől havi 16 160 forint összegben jár, és emelése a fogyatékossági támogatás emelésével megegyező mértékben történik 2014. január elsejétől.

Adható és kötelező támogatások

A rászorulók ? nem csak a fogyatékkal élők ? számára segítséget jelenthet a közgyógyellátás és a lakhatási támogatás. Mindkettőt a helyi önkormányzattól lehet igényelni, központi szabályozás írja elő, hogy kinek és milyen mértékben jár. Az önkormányzatok anyagi lehetőségeikhez mérten ? nem kötelező jelleggel ? adhatnak még átmeneti segélyt és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. Mindkettőt helyi rendeletben szabályozzák, ebbe foglalják bele, hogy ki igényelheti, és milyen mértékű lehet. Ez utóbbi két támogatási forma pénzbeli és természetbeni is lehet, gyakori, hogy élelmiszerutalványban kapják meg az igénylők.

A fogyatékkal élők számára
készített segédeszközök árai

Beszélő karóra: 5 ezer forinttól
Képernyőolvasó szoftver: 180 ezer forint
Színjelző (ruháknak): 48 ezer forinttól
Rezgő ébresztőóra: 13 ezer forinttól
Speciális füstjelző: 23 ezer forinttól
Hallókészülékek: 31 ezer forinttól
Kézi hajtású kerekesszék: 15 ezer forinttól
Elektromos rokkantkocsi új: 100-300 ezer forint
használt: 60 ezer forinttól

Forrás: TN-gyűjtés Venter Marianna írása és teol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 4.5 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
9 * = negyven öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-24, 00:55
Clear sky
WNW
Clear sky
14°C
1.8 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 1.8 m/s WNW
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /73% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com