Van mód, hogy a siketek visszanyerjék a hallásukat
A modern hallásjavító rendszert, amely súlyos halláscsökkenés esetén is segítséget jelent, a tb is támogatja.
Magyarországon csaknem 60 ezer ember siket és ennél jóval többen vannak, akik súlyos halláskárosodásban szenvednek. Közülük azonban sokan közel teljes értékű életet élhetnének egy modern hallásjavító rendszer segítségével.
A halláscsökkenésnek különböző fokozatai lehetnek: vannak, akik az óra kattogását nem hallják, másoknak a mellettük eldübörgő gyorsvonat zajához is erősen koncentrálniuk kell, és olyanok is vannak, akik semmit sem hallanak. Sokan nem is gondolnák, hogy a hallásromlás az élet milyen sok területére kihathat, kezdve a beszédtől az önbizalmunkon át az egyensúlyérzetünkig. Egy kisgyermeknél gyakran előfordul, hogy a szülők észre sem veszik, hogy gyermekük siket, egészen addig, amíg el nem kezdene beszélni. Hiszen a baba visszamosolyog az anyukájára, arcmimikájával reagál a környezetére.
Előfordul, hogy az értelmes, jól fejlődő hallássérült baba „becsapja” a felnőtteket, pedig vannak jelek, amik felhívhatják a szülők figyelmét arra, hogy a gyermek nem hall. Ilyen, ha erős, váratlan hangra nem reagál, az anyuka hangja nem, csak a látványa nyugtatja meg. Egy hallássérült baba is elkezd gügyögni, de hangja nem lesz egyre változatosabb, később gyakran elnémul. Pedig a beszéd az emberi kommunikáció legfontosabb eszköze, amelynek tökéletes elsajátításához feltétlenül szükséges a hallás.” – hangsúlyozta dr. Rovó László tanszékvezető egyetemi tanár.
A cochleáris implantátumok a súlyos-nagyfokú halláscsökkenés, illetve hallásmaradvány, siketség esetén jelentenek az egészségbiztosítás által is támogatott megoldást. A lehetőség híre az információhiány miatt sok hallássérült vagy siket emberhez és családtagjaihoz mégsem jut el, s előfordulhat az is, hogy a már nem elegendő hallókészüléket javasolják nekik az orvosok.
„Ha egy csecsemőről időben kiderül, hogy hallássérült, akkor fél éves kora körül mindenképpen el kell látni hallókészülékkel, és el kell kezdeni az ő korai, hallás- és beszédfejlesztését, hogy optimális időben – leghamarabb egy és legkésőbb három éves korában – be lehessen ültetni a cochlearis implantátumot. De nagyobb gyermekek és felnőttek esetében, amikor már a hallókészülékek nem biztosítanak elegendő hangélményt a beszédfejlődéshez, beszédértéshez, akkor célszerű minél hamarabb elvégezni a beavatkozást.” – javasolta dr. Rovó László.
Cochlearis implantáció során a készülék belső elektronikai egységét a koponyacsont és a lágyrészek közé helyezzük. A hallóideget stimuláló, ezáltal a hallást biztosító elektródát pedig a középfülön keresztül a belsőfülbe, a csigába vezetjük. A legmodernebb implantátumok igen vékonyak, ezáltal lehetőséget adnak arra, hogy mindössze kb. 3 cm hosszúságú legyen a seb a fül mögött. Az ilyen készülékeket vékonyságuk miatt már nem kell besüllyeszteni a koponyacsontba, így még biztonságosabb a beavatkozás. A hangot analóg jelből digitális jellé alakító beszédprocesszort a beavatkozást követően 4 hét múlva kapják meg a páciensek, ekkor jutnak először hangélményhez.
A beavatkozás akár 50 perc alatt biztonsággal elvégezhető. A kórházi ápolás a biztonságos ellátást szem előtt tartva mindössze 2 nap. A műtét után speciális tudásközpontokban segítik a felépülést és a lehető legteljesebb élet megélését. Ezek a szerkezetek élethosszig megoldást nyújtanak, de meghibásodás esetén a javítás teljes folyamatában támogatást nyújtanak és cserekészüléket is biztosítanak a javítás idejére.
Forrás: weborvos.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Minibörze! - munkabörze hallássérülteknek
Menjek, vagy maradjak? - CODA:
Családi pótlék utalás 2025 október: mikor érkezik meg az összeg?
„A kutyám az én fülem” – ismerjük meg Loványi Eszter hallássérültet
Hamarosan megnyílik az első amerikai Starbucks siketeknek és nagyothallóknak.
Hallókészülék vásárlási támogatás Terézvárosban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C







Vélemény, hozzászólás?