Virológus: ismét egyre több a fertőzött a világban
Magyarországon megfelelő időben hozták meg a szükséges intézkedéseket, és az emberek, más országokhoz viszonyítva, jobban figyelembe vették a vírus okozta fenyegetést.
Nagyon fontos felismerni és izolálni a járványt leginkább terjesztő gócpontokat, mivel ez a legfontosabb fegyver a vírus ellen addig, amíg nincs vakcina, illetve gyógyszer – hangsúlyozta.
A virológus kitért arra is, hogy kétkedéssel kell fogadni azon híreket, amelyek szerint egyes európai országokban már tavaly tavasszal kimutatták a koronavírust. Egyelőre nincsenek pontos adatok arról, hogy az Európában terjedővel azonos vagy csak hasonló koronavírust találtak-e – mutatott rá.
A műsorban elhangzott, hogy Szerbiában, Szlovákiában és Romániában is egyre több a fertőzött.
MTI 2020. július 10.
Ezeket is olvassa el:
Kásler: a járvány első szakaszát rendkívül sikeresen zártuk
Shank3: az autisták túlérzékenységét okozó fehérje

Rétvári: országosan 17 ambuláns mintavételi pont segíti az ingyenes tesztelést
Felhívás az idősekhez és családtagjaikhoz!
Speciális eljárással segíti a NAV a védekezést
Interaktív játszófalat varázsoltak a pécsi gyermekklinika folyosójára
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
10°C





