Visszaeső: Többször is járdát és mozgássérülthelyet elfoglalva parkolt
Bár alapvetően nem tűnik túl bonyolult feladatnak, a helyes parkolás egyeseknek komoly gondot okoz. Mutatjuk, hogy mire gondolunk.
Az alábbi fotón az látható, hogy egy régebbi Mercedes divatterepjáró keresztben áll egy mozgássérülteknek fenntartott solymári parkolóhelyen. Teszi mindezt úgy, hogy közben a járdából is elfoglal egy komolyabb területet, olyannyira, hogy a jármű mindkét első kereke a járdán pihen.
Jóhiszeműen gondolhatnánk, hogy biztos egyedi esetről van szó, a sofőr „nagyon sietett”, és emiatt parkolt ilyen polgárpukkasztó módon. Azonban míg a fenti fotó novemberben, addig az alábbi decemberben készült, vagyis a Mercedes sofőrje a jelek szerint általában így szokott parkolni ezen a helyen:http://img4.hvg.h…4566fbfb2e
Forrás:hvg.hu
Ezeket is olvassa el:
A sztómazsák továbbra sem rendelhető eRecepten – létfontosságú gyógyászati segédeszközök hiányoznak ...
A közjegyző eljárása írni nem tudó személy esetén
Meghalt Lőcsei Sándor 105-szörös ülőröplabda válogatott játékos
Érthet bármihez, ha mozgássérült, nincs rá szükség
A további sikeres felkészülés jegyében adott át új kerekesszéket az MPB
Együtt érezzük jól magunkat - ismét akadálymentes tábor a máltaiak szervezésében
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C






Vélemény, hozzászólás?