Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kovács Eszti - Pancsoló kislány
59
hallgató

Több évtizedes visszalépés várható a hazai fogyatékosügyben

- 2013. április 17. 16:11 - 3065 megtekintés

A kormány kihátrál az akadálymentesítés mögül?

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ)
elfogadhatatlannak tartja a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény
pénteken benyújtott módosító javaslatainak jelentős részét, mert az
megszüntetné az akadálymentesítés és a fogyatékos emberekkel folytatott
társadalmi egyeztetés törvényi garanciáját, valamint az Országos
Fogyatékosügyi Program végrehajtásának országgyűlési ellenőrzését. Az
intézkedések több évtizedes visszalépést jelentenek a fogyatékosügy terén és
szembe mennek a nemzetközi és európai normákkal.

kép

A tervezet kiveszi a törvényből az akadálymentesítésre vonatkozó
határidőket. Ez azt eredményezné, hogy a már működő, közszolgáltatásokat
nyújtó intézmények esetén az akadálymentesítés elmulasztása miatt nem
lehetne bírósághoz fordulni. A törvényben szereplő határidők alapján a MEOSZ
2004-2005-ben több próbapert is indított, amelyek felgyorsították az
akadálymentesítést, új forrásokat nyitottak meg és a jogi fenyegetettség
miatt ösztönzőleg hatottak a kötelezettekre. A javaslat a jövőben az
akadálymentesítés ütemezését országgyűlési-, illetve kormányhatározatban
szabályozná, amelyek csupán a közigazgatás szereplői számára jelentenek
feladat-meghatározást, rendelkezéseik sem az önkormányzatokra, sem a köz- és
közüzemi-, sem a közösségi közlekedési szolgáltatókra nem vonatkoznak.
Törvényi határidők híján esetükben nem lesz kikényszeríthető az
akadálymentesítés, ami rendkívüli módon le fogja lassítani az eddig is
akadozó folyamatot. A tervezet megszüntetné az Országos Fogyatékosügyi
Program parlamenti ellenőrzését is, így kizárólag a mindenkori kormánytól
függne, hogy a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtésére milyen
programot alkot és azt hogyan tartja be. A módosítás felszámolja az Országos
Fogyatékosügyi Tanácsot (OFT) is, így az érdekképviseleti szervezetekkel
folytatott társadalmi párbeszéd garanciája is kikerül a törvényből. Bár a
testület a kormányváltás óta gyakorlatilag nem működött, a javaslat szerint
a kormány immár legálisan is kihagyhatná a fogyatékos embereket a róluk
szóló döntéshozatalból.

A most benyújtott módosítások jelentős részét a civilek nem ismerték
előzetesen, ezért valótlan az indoklás azon állítása, hogy ezeket ők
javasolták és hagyták jóvá. A MEOSZ több százezer mozgáskorlátozott ember
nevében arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a módosító javaslat azon
részeit, amelyek eltörlik az akadálymentesítési határidőkre, az Országos
Fogyatékosügyi Program Országgyűlési ellenőrzésére, valamint az OFT
működésére vonatkozó törvényi garanciákat. A Szövetség azt kéri a
kormánytól, hogy készítsen új módosító javaslatcsomagot, amely elfogadható,
reálisan betartható törvényi határidőket tartalmaz az akadálymentesítésre
vonatkozóan, továbbá nyújtsa be azokat a módosító javaslatokat is, amelyeket
a több hónapos egyeztetés során a civilekből és kormánytisztviselőkből álló
bizottságok dolgoztak ki.

A benyújtott javaslat ugyanakkor pozitív intézkedéseket is tartalmaz,
amelyet a Szövetség elfogad és támogat. A nyugdíjakhoz hasonló éves emelés
megállítja a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás
elértéktelenedését. Időszerű és üdvözlendő lépés a fogyatékosság fogalmának
a vonatkozó ENSZ egyezménynek megfelelő pontosítása, valamint az is, hogy a
jövőben a hazai és uniós finanszírozású esélyegyenlőségi programokat
egységesen a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit
Kft. (FSZK) koordinálja majd.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 7 = tizenöt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:21
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
4.2 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 4.2 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 5.6
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com