Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Intimrészek - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató m*sora
55
hallgató

Vitorlás földkerülés egy nemes célért 2016-2019

- 2015. június 5. 18:23 - 2541 megtekintés

Légrádi Márk 2006-ban kezdte el a sérült gyermekek vitorláztatását a Balatonon, egyik tanítványának ötlete alapján, amit sikeresen folytattak 2008-ig; minden évben egy-egy hétre, különböző fogyatékkal foglalkozó iskolák növendékei, napi váltással látogattak el a Balatonra.

„Fontos azt megjegyeznem, hogy mindennemű támogatás és ellenszolgáltatás nélkül, a rendelkezésünkre álló eszközökkel valósítottuk meg, csupán a Gyerekek és a mi örömünkre” – nyilatkozta rádiónknak Légrádi Márk. Régi álma és vágya, hogy megkerülje a bolygónkat egy vitorlással, és mivel az önzetlen szeretet és támogatói beállítottsága továbbra sem enyhült, ezért arra gondolt, hogy összeköti a kettőt. Azt szeretné megvalósítani, hogy útja során kisebb eseményeket és rendezvényeket tart, ahol a Bátortábor részére gyűjt adományokat. Mindemellett kitalálta az „egy ország egy gyermek” projektet is, aminek a célja, hogy egy adott országban célzottan egy műtétre váró Magyarországon élő gyermek részére gyűjt fedezetet a műtétre. Ez a legbonyolultabb, mert erre még nem volt példa. A Földkerülő Hajóról: Ha támogatásba kap valaki egy ilyen méretű projekthez hajót az merészebb vállalkozás, mint maga az út, ugyanis, vagy meg sem kapja, vagy mindig a Támogató szája íze szerint kell vitorlázni, vagy ami a szörnyűbb, hogy az út felénél visszalép a Támogató és vége a projektnek. Ezért a hajóskapitány az úthoz saját maga szeretné megépíteni a hajót, amibe végre találkozhat a design az esztétikum, a tervezői pontosság, a praktikum és a 31 éves vitorlázása során gyűjtött tapasztalatok. A hajó számtalan újdonsággal lesz ellátva, amelyeket nem kíván levédeni a tervező, így szabadon alkalmazhatóak, ilyen például a napelemes árboc, az árboc csúcsára épített mágnes motorral ellátott szélgenerátor és még sok-sok más. Törekszik olyan támogatók felkutatására, akik szívesen belépnek a vitorlázás zárt közösségébe, mint piaci potenciál és ez a marketing megfontolás azt igazolja vissza, illetve a már Támogatók, hogy ez a stratégia működik is. Vannak olyan tételek, amelyeket a nagyra nőtt magyarországi forgalmazóktól nem kap meg, viszont a hajó teljes mértékben támogatásból épül, így kénytelen külföldi cégeket behozni országunkba, ezzel a piacot egy picit átszabva, persze a fogyasztók előnyére. Ilyen például a GRM-Systems műgyanta és üvegszál gyártó és forgalmazó cég, aki a hajóépítéshez szükséges mennyiséget biztosítja, ami egy közel tíz tonnás hajó esetében nem kevés mennyiség. Magában a hajó építése is egy új technológia szerint történik, mely érdekessége, hogy nincs sablon és ezért nem keletkezik hulladék. A hajóba nem a klasszikus műszerezettség lesz beépítve, hanem saját fejlesztésű számítógép hálózat, amik Banana Pi és Raspberry Pi – ből épül fel, aminek az az érdekessége, hogy nagyon pici, mint egy bankkártya és nagyon gyorsan, olcsón javítható, ezt a fejlesztést egy komplett programozói gárda végzi az igényeim szerint. Ami még újdonság lesz a hajóban, az a hajó szigetelése, ami mind összesen egy milliméter plussz vastagságot jelent a hajó felületén, mégis 8 cm nikecell szigetelésnek felel meg, ez mind a fűtés, mind a legnagyobb ellenség a pára szempontjából nagyon fontos. A hajót már áprilisban elkezdte építeni, amiről dokumentumfilm is készül és a 2016-os Boat Show-n lesz kiállítva. Ami nagy előnye a saját hajó építésének, az az, hogy ha bármi probléma van tudni fogja, hogy hova kell nyúlni és mit kell vele csinálni. Az útról: Gál József Földkerülő vitorlázóval állították össze az útvonalat, aki egyben a hivatalos szakértője is az útnak. Az Ő általa preferált helyeket, ahol filmeket készített, a hajó utat vezető Márk is meglátogatja, újra filmezi 2 és 3 D-ben, amiből készítenek egy „akkor és most” sorozatot. Az úthoz kabincharter jelleggel bárki csatlakozhat bizonyos szakaszokra, persze bizonyos megkötésekkel és előképzettséggel, hogy ne kelljen pánik miatt feleslegesen kikötni, ha esetleg fúj a szél és hullámzik a víz. Maga az indulás Budapestről történik le a Dunán, ahol az Európa rendezvényhajó és sárkányhajósok elkísérik a hajót egy szakaszon. Az első megálló Százhalombatta lesz, ahol már elkezdi a hajós a rendezvényeket és a támogatások gyűjtését is. A Dunán lefelé haladva minden nagyobb városban megáll a rendezvények miatt. A Feketetengert elérve a kiemelt átkelések (Gibraltár, Panama, Japán és persze Új zéland) után vagy Sues vagy Afrika kerülés ezt az adott kalózviszonyok határozzák meg. Ezt követően Anglia, utána behajózás a csatornarendszerbe és közel három év eltelte után visszaérkezés Budapestre. A hajón nyolc kamera lesz elhelyezve, aminek a felvételei folyamatosan beérkeznek Magyarországra és a tervek szerint többféle műsor készül belőlük, így adva hírt az útról, a nehézségekről és főleg arról, hogy egy vitorlás földkerülés nem egy séta a mezőn. Mind Pszichésen, fizikailag, hajóismeretben hatalmas felkészülést igényel, így az út előtt már két havonta Márk lejár Görögországba a Swanti Charter jóvoltából gyakorolni. Ezen gyakorlatok közepedte is sokat tanul a kapitány, pl. „hogy milyen az, amikor leáll a hajómotor az előzőleg tankolt vizes gázolaj miatt, úgy, hogy a vitorlák a kabinban vannak, hiszen gondoltam átállok egy másik helyre, ami szélvédett és majd ott felrakom őket”. Az erősödő szél és hullámzás miatt nem tudom felhúzni, szóval marad a horgony és motorindítózás illetve a csúszó horgony miatt a közelgő sziklás part. Hívom rádión az alig 300 méterre lévő kikötőt, hogy jöjjenek ki motorossal értem, aminek az eredménye az, hogy meglátogatnak egy kisebb dingi méretű motorossal, aminek semmi esélye nincs bármit is kezdenie a mostanra közel másfél méteres hullámzásban közel 5 Beaufortos szélben egy sodródó 7.5 tonnás hajóval, hát komolyabb motorosra számítottam. Ezért bedobom a második horgonyt is, ami függetlenül attól, hogy hatalmas mégsem lassítja a sodródást az amúgy napozás szempontjából nagyon kedélyes sziklák felé, amik jelenleg hajóra éhes fenevadként habzón tajtékos fogakra emlékeztetnek. A szél csak erősödik, így látva az esélytelenségemet, és a komolytalanságot a kikötő részéről, jön a nemkívánatos 16-os segélykérő csatorna PAN-PAN-PAN. Ezt a részét a hajózásnak ez idáig csak oktattam. A rádiózás eredményes, de beszélgetésen kívül még mindig nem történik semmi, már érzem a tajtékzó fenevad harapásait az igaz lassabban sodródó hajón, lelki szemeimmel látom, ahogy két harapással lerágja a kormányt, aminek lássuk be jelen esetben elég nagy a realitása, hiszen már csak kb tíz méterre vagyok a jelenleg nem kívánatos parttól. Közel hat órája küzdök magammal és az elemekkel, és végre meglátom a sárga villogóval közeledő mentőhajót. Mostanra a part alig öt méteres távolságban van és a szél hatos alapon hetes befújásokkal rémisztget, persze a hullámmagasság el-el éri a két métert. Ez egy gyakorlás volt, sok levont konzekvenciával. Szerencsére ezek az események erősítenek és reményt adnak, hogy igen is megvalósítható az út, már csak rajtam és a Támogatókon múlik.” A tervek azonban nem úgy alakultak, ahogy kellett volna, azaz nem alakult terv. Azonnal új megoldást kellett találni, a háttérben elindult egy párbeszéd, aminek eredményeként, egy legenda az EQUATOR 44 feléled: Gál József az Equator 44 vitorlással, 1991 és 1996 között feleségével és 3 éves fiával megkerülte a földet. A mai megállapodás szerint, ennek a hajónak a sablonjában és tervei szerint készül az új földkerülő vitorlás hajó, a jelenlegi kor követelményeinek megfelelően. A fedélzet és a belső elrendezés az új design-t követi és rengeteg fejlesztés lesz benne, amelyek a későbbiek során a vitorlás hajók fejlődését jelenthetik. További részletes információk és leírások a www.foldkerules.hu oldalon találhatóak.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 + = tizenhárom

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Fiatalos lendület, retró emlékek és a legfrissebb slágerek Tóth Márkkal két órán keresztül.
    Tóth Márk minden héten elhozza neked a legmenőbb fiatalos zenéket, megspékelve néhány retró klasszikussal, hogy a múlt nagy pillanatait is megidézzük. A második órában pedig teljes mértékben a jelené a főszerep: a legfrissebb heti TOP 10 slágerek, amik éppen uralják a magyar toplistát! "De ez még nem minden! Közben érdekes és színes hírekkel, sztorikkal, kulisszatitkokkal is készülök a kedvenc előadóidról és dalaikról. Ráadásként a legújabb filmek- és sorozatok ajánlóit is megkapod, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami igazán cool most!"
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 21. szombat, Tamás napja van.
Az év 51. hete és 356. napja.
Holnap Zénó napja lesz.

1872. Gróf Andrássy György , a Magyar Tudományos Akadémia igazgatójának halála Bécsben. 1828-ban részt vett az Akadémia alapszabályainak kidolgozásában, s a tudós társaság palotájának építéséhez is adománnyal hozzájárult. 1832-ben az építendő Lánchíd érdekében együtt utazott Széchenyivel Angliában.


1968. Az ország vezetősége Nyers Rezső előterjesztésében tárgyalta és elfogadta a gazdasági reform bevezetéséről szóló jelentést.


Héra Zoltán: Ó kalendárium költőknek

A Bak havában bakugró verseket,
s olyanokat, melyeknek strófái úgy lépdelnek,
mint sakkban a ló:
váratlan helyre üssenek.

Időjárás

2024-12-21, 13:42
Clear sky
NW
Clear sky
6°C
4.9 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 77%
Szél: 4.9 m/s NW
Széllökések: 11.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com