Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Nekem 90 - Zenék a 90-es évekb*l
54
hallgató

Zajlik az egészségügyi dolgozók, az önkéntesek, és a végzős orvostanhallgatók képzése

- 2020. április 20. 20:28 - 638 megtekintés

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos egészségügyi védekezés fontos része az egészségügyi dolgozók felkészítése a tömeges megbetegedések fázisára és a koronavírusos betegek ellátásához szükséges speciális feladatokra, például a lélegeztetett betegek ellátására. Már három program is indult távoktatásban ápolók, orvosok, orvostanhallgatók számára, továbbá segédápolói képzés önkéntesek számára. A távoktatással zajló elméleti oktatást, gyakorlat és vizsga is kíséri, már több mint 13 ezer regisztráltak a képzésekre és 8 ezren már sikeresen záróvizsgát is tettek. Az orvosi egyetemek pedig a végzős orvostanhallgatók felkészítését végzik.

A távoktatás a www.tavoktatas.aeek.hu portálon keresztül történik,  ahol már három program is elérhető  orvosoknak, önkéntes segédápolóknak ápolóknak, orvostan hallgatóknak. A távoktatási tananyagok az egészségtudományi egyetemek és oktatóinak közreműködésével készültek.   Az elméleti felkészülést távoktatás keretében tutorok segítik, a gyakorlati felkészítést pedig gyakorlatvezetők segítik.

A mai adatok szerint több mint 13 ezer egészségügyi dolgozó regisztrált képzésre, és  nyolcezren – 1700 orvos, 6000 ápoló és 350 önkéntes – tettek sikeres záróvizsgát.

A lélegeztetett betegek ellátását tanuló orvostanhallgatók,  ápolók 25 órás elméleti távoktatásban részesülnek és 14 órás szakmai gyakorlatban  kiscsoportos formában.  A számonkérés online tesztből és szimulációs gyakorlat  formájában történik. A programban résztvevők tanúsítványt kapnak a továbbképzésben való részvételről.  A képzés során  a résztvevők megtanulják a fertőző beteg ellátásának és a védőeszközök használatának szabályait, a  betegek intenzív megfigyelését, a lélegeztetett betegek ápolását, a lélegeztetés eszközeit, működési elvüket és karbantartásukat, az intenzív terápiás feladatokat.  A jelentkezők sikeres tesztet (legalább 50%-os teljesítmény) követően kezdhetik meg gyakorlatukat a kijelölt kórházban. A gyakorlatok tömbösített formában, egységes tematika alapján szerveződnek, melyet szituációs gyakorlat zár. Külön továbbképzési program a lélegeztetett betegek ellátására orvosok számára is.

Az önkéntesként jelentkező laikusok számára segédápoló képzés is indult. Erre alapiskolai végzettséggel rendelkező 18 életévét betöltött magyar  állampolgárok jelentkezhetnek, akik vállalják az önkéntes ápolói tevékenységet. Eddig 1605 egészségügyi önkéntes jelentkezett segítő munkára, az igénybevételük folyamatos, szükség szerint alakul. Az egészségügyi intézmények közülük több mint 250 fővel kötöttek önkéntes szerződést. A képzés ideje: 24 óra elméleti felkészülés e-learning formájában, tutorok segítségével, 16 óra gyakorlat  szimuláció keretében (kiscsoportos formában) . A képzéshez kapcsolódó elméleti ismereteket minden önkéntes online formában sajátítja el, majd kitölti az e-tesztet. A jelentkezők sikeres tesztet (legalább 50%-os teljesítmény) követően felkeresik az önkéntes munkára kiválasztott egészségügyi szolgáltatót, önkéntes szerződést kötnek és átveszik a védőeszköz egység csomagjukat. Az önkéntesek, önkéntes szerződés birtokában a kezdhetik meg gyakorlatukat a kijelölt középfokú egészségügyi szakképző intézményben. A gyakorlatok tömbösített formában, egységes tematika alapján szerveződnek, melyet szituációs gyakorlat zár.

Több mint ezer hatodéves orvostanhallgató a külön intenzív ellátáshoz szükséges képzésben részesült annak érdekében, hogy a tömeges megbetegedések esetén is minden rászoruló megfelelő kórházi ellátást kaphasson.

Az orvosi egyetemek mintegy 1000 végzős orvostanhallgatót készítettek fel arra, hogy a koronavírus-betegek megfelelő kórházi ellátását segíteni tudják.

A Debreceni Egyetem 115 hatodéves orvostanhallgatója önkéntes segítőként vesz részt a klinikai munkában a belgyógyászat, gyermekgyógyászat, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, neurológia és a pszichiátria területén, és a sürgősségi ellátásban. A végzős egyetemisták az intenzív terápiás alapismeretek alaptanfolyam mellett a védőfelszerelések felvételével, viselésével, a koronavírusos betegek lélegeztetésével kapcsolatos szimulációs gyakorlati képzésen vehetnek részt. Az ötödéves orvostanhallgatók közül tízen az Országos Mentőszolgálat munkáját segítik, felkészítésüket ott végzik. A Pécsi Tudományegyetem eddig 74 hallgató jelentkezett önkéntes tevékenységre, ők elsősorban a betegellátó egységek napi munkájában vesznek részt.

Koronavírus Sajtóközpont

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com