Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szandi - Tinédzser L'amour
53
hallgató

2020. év elejének mozgáskorlátozott személyeket érintő legfontosabb jogszabályi változásai

- 2020. január 23. 10:00 - 1266 megtekintés

Az új év mindig számos változással jár a törvényeket, kormányrendeleteket illetően is, amelyek ugyan nem vonatkoznak minden érintettre, mégis érdemes megfelelő körültekintéssel megismerni az újonnan alkalmazandó vagy módosuló szabályokat. A mozgáskorlátozott emberekre vonatkozó szabályok közül több ugyancsak átalakításon és kiegészítésen esett át. Ezek sorában meg kell említeni, hogy 2020. január 1-jétől módosultak a megváltozott munkaképességű személyekről és ellátásaikról, a szociális ellátásokról, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, a rokkantsági járadékról szóló jogszabályok egyes rendelkezései. 2020. március 1-jétől életbe lépő fontos változás lesz az egyfokú közigazgatási eljárás bevezetése közel 700 ügykörben. Ekkortól ugyanis ezekben az ügyekben megszűnik a fellebbezési lehetőség a járási hivatalok döntései esetében, az ügyfelek közvetlenül a bíróságnál élhetnek jogorvoslati jogukkal. Az ellátások igénylésekor célszerű a jogorvoslat módjáról is előre tájékozódni az illetékes kormányhivataloknál. Az alábbiakban a legfontosabb jogszabályi változásokat mutatjuk be, valamint kiemelten szerepelnek, hogy mely esetekben lett egyfokú a hatóság eljárása.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) rendkívül fontos változása, hogy azon rokkantsági ellátásban részesülő személyeknél nem kell elvégezni a felülvizsgálatot, akiknek az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az eddigi 5 év helyett a 10 évet nem haladja meg. A 10 éven belüli időtartam a következők szerint számítandó: egyrészt ha a felülvizsgálatra az ellátás megállapításáról szóló vagy a felülvizsgálati eljárás során hozott döntésben meghatározott időpontban kerülne sor, vagy másrészt a felülvizsgálati eljárás megindításának időpontjában érné el a 10 évet meg nem haladó időszakot az ellátásban részesülő. A törvény másik előremutató újdonsága, hogy rokkantsági ellátásban részesülő személy esetén a felülvizsgálatot nem kell elvégezni, ha a megváltozott munkaképességű személy rehabilitációja nem javasolt, mert egészségkárosodása jelentős és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes. Ez a módosítás a súlyos, jellemzően gyógyíthatatlan betegségben szenvedő vagy jelentős sérülést elszenvedett olyan személyeket érinti, akiknek komplex minősítési kategóriája „E”. Számukra a rokkantsági ellátás továbbfolyósításához a felülvizsgálatot nem kell elvégezni.   A törvény másik újítása, hogy 2020. január 1-jétől a rehabilitációs ellátásban részesülő személy rehabilitációs hatósággal történő együttműködési kötelezettségét rögzíti. A törvény szövegéből kikerült ugyanis a kormányhivatal általi rehabilitációs terv elkészítésére vonatkozó kötelezettség, ez azt jelenti, hogy az ellátásban részesülő hatósággal való kapcsolattartásának, együttműködésnek többé nem ez a terv ad keretet. Az Mmtv. végrehajtási rendelete, azaz a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján a 2019. december 31-ét követő kezdő időponttól megállapított rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra való jogosultság esetén az Mmtv-ben meghatározottak szerinti alapösszeg mértéke 104 405 forint. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira vonatkozó eljárásokat is érinti a közigazgatás egyszerűsítése, az eljárások egyfokúvá válása. A kormányrendelet ugyanis 2020. március 1-jétől úgy módosul, hogy rehabilitációs szakértői szerv és orvosszakértői szerv a fővárosi és megyei kormányhivatal. Ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos hatósági ügyekben – tehát ellátás iránti kérelmek elbírálásában, hatósági bizonyítvány kiállításában, felülvizsgálat elvégzésében – rehabilitációs hatóságként, továbbá rehabilitációs szakértői szervként és orvosszakértői szervként a kérelmező lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatal jár el.    A rehabilitációs hatóságként, rehabilitációs szakértői szervként vagy orvosszakértői szervként eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékessége Budapest főváros és Pest megye területére terjed ki. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) 2020. január 1-től az ápolási díj, illetve a gyermekek otthongondozási díjának tekintetében úgy módosul, hogy az ápolási díjra való jogosultság kezdő napjának a gyermekek otthongondozási díja iránti kérelem benyújtásának napját kell tekinteni, ha az ápolási díjra való jogosultságot a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság iránti kérelem elutasításáról szóló döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül benyújtott kérelem alapján állapítják meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valaki a gyermekek otthongondozási díjára vonatkozó jogosultsági feltételeket ugyan nem teljesíti, ám az ápolási díj kitételeinek megfelel, és ezen ellátást igényli, új kérelme alapján a hatóság a korábbi, a GYOD esetén benyújtott kérelme szerinti időpontot veszi figyelembe, és az ápolási díjat ettől a korábbi időponttól állapítja meg. Ezáltal a kérelmező számára a hatóság igényelbírálásra fordított ideje nem vész el, részére az első kérelem benyújtásakor irányadó időpontra visszamenőleg folyósítható az ellátás Az ápolási díj havi összege a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszeg a) 100%-a az ápolási díj esetében, b) 180%-a a kiemelt ápolási díj esetében, c) 150%-a az emelt összegű ápolási díj esetében. Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény szerint az ápolási díj havi alapösszege a 2020-ban 39 365 forint.   Az Szoctv. tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó szövegrésze ugyan új szabályozást nem tartalmaz, azonban lényegesen egyszerűsödött, igazodva az Alkotmánybíróság 2019. nyarán meghozott döntéséhez. 2020. január 1-jétől úgy szól a törvény, hogy a támogatásra az a szülő jogosult, akinek az öregségi nyugdíjra való jogosultságát megállapították, ha azon napot megelőzően, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíját megállapítják, összeszámítva legalább 20 éven át saját háztartásában súlyosan fogyatékos, illetve tartósan beteg gyermekét ápolta, gondozta, és ezalatt legfeljebb napi 4 órában végzett otthonán kívül keresőtevékenységet, vagy a keresőtevékenységet az otthonában végezte. A támogatás megállapításához kapcsolódó rendelet a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló 383/2017. (XII. 12.) Korm. rendelet értelmében 2020. március 1-jétől a tartós ápolást végzők időskori támogatásának megállapításával kapcsolatos hatósági feladatokat a kérelmező öregségi nyugdíja ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szerv látja el. Ebből következően ez az eljárás is egyfokú lesz márciustól. Az Szoctv. az alanyi és a normatív közgyógyellátásra való jogosultság tekintetében úgy módosult, hogy 2020. január 1-jétől az alanyi közgyógyellátásra való jogosultságot 4 évre, a normatív közgyógyellátásra való jogosultságot 2 évre lehet megállapítani, a korábbi 2, illetve 1 év helyett.   A fogyatékossági támogatás megállapítását is szabályozó, a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 2020. március 1-jétől az eljárás tekintetében változik. A hatályba lépő rendelkezés alapján a fogyatékossági támogatásra vonatkozó hatósági eljárásban a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal jár el, így ez az eljárás is egyfokúvá válik. A rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet értelmében a rokkantsági járadék havi összege 2020. január 1-jétől 38 670 forint. A parkolási kártyák kiadására vonatkozó, azaz a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet már tavaly novemberben megismert, azonban csak 2020. január 1-jétől életbe lépő szabálya értelmében a járási hivatal az igazolvány lejárta előtt 90 nappal értesíti az ügyfelet az igazolvány lejáratáról. Ezzel egyidejűleg tájékoztatja arról is, hogy ha a jogosultsága továbbra is fennáll, kezdeményezheti – kérelem beadásával, illetve a szükséges dokumentumok korábbi határozat, szakvélemény, valamint friss orvosi iratok csatolásával – az igazolvány meghosszabbítását. A parkolási kártya meghosszabbítása az igazolvány lejárta előtt legfeljebb 90 nappal kezdeményezhető, ennél korábban nem indítható el az új parkolási kártya kiadása iránti eljárás. Az új igazolvány érvényességi idejének kezdete (időbeli hatályának kezdete) az új igazolvány kiállításának napja lesz. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény értelmében 2020. január 1-jétől a munkaadó részére megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásához a munkabér és járuléka legfeljebb hetvenöt százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható. A támogatás megítélésének feltétele, hogy a munkaadó a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását legalább a támogatás folyósításának időtartama alatt vállalja, és a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban a munkavállaló munkaviszonyát a működési körében felmerülő okból felmondással nem szüntette meg, és kötelezettséget vállal arra, hogy a működési körben felmerülő okból a munkaviszony megszüntetésére a támogatás folyósításának időtartama alatt sem kerül sor.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 - hat =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Fiatalos lendület, retró emlékek és a legfrissebb slágerek Tóth Márkkal két órán keresztül.
    Tóth Márk minden héten elhozza neked a legmenőbb fiatalos zenéket, megspékelve néhány retró klasszikussal, hogy a múlt nagy pillanatait is megidézzük. A második órában pedig teljes mértékben a jelené a főszerep: a legfrissebb heti TOP 10 slágerek, amik éppen uralják a magyar toplistát! "De ez még nem minden! Közben érdekes és színes hírekkel, sztorikkal, kulisszatitkokkal is készülök a kedvenc előadóidról és dalaikról. Ráadásként a legújabb filmek- és sorozatok ajánlóit is megkapod, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami igazán cool most!"
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 21. szombat, Tamás napja van.
Az év 51. hete és 356. napja.
Holnap Zénó napja lesz.

1872. Gróf Andrássy György , a Magyar Tudományos Akadémia igazgatójának halála Bécsben. 1828-ban részt vett az Akadémia alapszabályainak kidolgozásában, s a tudós társaság palotájának építéséhez is adománnyal hozzájárult. 1832-ben az építendő Lánchíd érdekében együtt utazott Széchenyivel Angliában.


1968. Az ország vezetősége Nyers Rezső előterjesztésében tárgyalta és elfogadta a gazdasági reform bevezetéséről szóló jelentést.


Héra Zoltán: Ó kalendárium költőknek

A Bak havában bakugró verseket,
s olyanokat, melyeknek strófái úgy lépdelnek,
mint sakkban a ló:
váratlan helyre üssenek.

Időjárás

2024-12-21, 13:52
Clear sky
NW
Clear sky
6°C
4.5 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 77%
Szél: 4.5 m/s NW
Széllökések: 11.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com