A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt és a fővárost, hogy – törvényi kötelezettségüknek eleget téve – az M3-as metró felújítása során biztosítsák annak teljes körű akadálymentességét. A MEOSZ egyetlen olyan felújítási megoldást sem tud elfogadni, amely ismét évtizedekre kizárja a mozgássérült embereket Budapest legforgalmasabb metróvonalának használatából.
A Magyar Nemzet tegnap megjelent írása szerint az M3-as vonalon a megnövekedett beruházási költségek miatt a megállókat nem újítanák fel, csak a pályát és a szerelvényeket. Amennyiben a megállók nem újulnak meg, nem történik meg a vonal akadálymentesítése sem, így a mozgássérült emberek továbbra is kiszorulnak a 3-as metróból. Ezzel a kormány és a főváros újabb évtizedekre rekeszti ki őket a budapesti közösségi közlekedés egyik legfontosabb vonaláról. Az akadálymentes közösségi közlekedés megteremtése nem fakultatív feladat és nemcsak a mozgáskorlátozott emberek számára fontos, hanem megkönnyíti az idős emberek, a babakocsival közlekedők és a poggyászt cipelők utazását is. Az M3-as metróvonal akadálymentesítésének elmaradása azt üzeni, hogy a magyar állam másodosztályú polgárokként kezeli a fogyatékos embereket. Emellett nemzetközi jogot sért, és figyelmen kívül hagyja az Európai Unió 2010-2020 időszakra szóló fogyatékosságügyi stratégiáját, amely a „Megújított elkötelezettség az akadálymentes Európa megvalósítása iránt“ címet viseli. A MEOSZ arra kéri a kormányt és a fővárosi közgyűlést, hogy ne különböztesse meg hátrányosan a mozgássérült embereket. Tegyen eleget hazai és nemzetközi jogi kötelezettségeinek, valósítsa meg a 3-as metró megállóinak felújítását és teljes körű akadálymentesítését.
Ezeket is olvassa el:
Fegyházbüntetés várhat a két férfira, akik ütlegeltek és kiraboltak egy mozgássérült idős nőt
Nem a kerekes szék a baj?!
76 éves mozgássérült asszonyt vert meg - egy vérnyomásmérőt zsákmányolt
Pályázatot hirdettek a kerekesszéket használók autóvásárlására
A főváros megszünteti a súlyos mozgáskorlátozott gyermekek legkorszerűbb speciális középiskoláját
Beszóltak a mozgássérült helyre parkoló nőnek - zseniálisan vágott vissza
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C







Vélemény, hozzászólás?