Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

quimby - kicsi ország
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

- 2021. augusztus 23. 17:45 - 1119 megtekintés

Kovács Ágnes 25 éve végez elkötelezett érdekvédelmi munkát a fogyatékos emberekért, azokért a rendszerszintű változásokért, melyek révén mind több mozgáskorlátozott ember válhat irányítójává és alakítójává életének.

Kovács Ágnes 1998 óta tagja a MEOSZ elnökségének, 2015-től második ciklusát tölti a Szövetség élén. A MEOSZ elnökeként irányítója és alakítója a hazai fogyatékosságügyi szakpolitikának. Az elődök által megkezdett utat folytatva a Szövetség megkerülhetetlen, meghatározó szereplője a hazai fogyatékosságügynek. A MEOSZ Kovács Ágnes elnöksége alatt több olyan sikert ért el, amely jelentős kihatással van a mozgáskorlátozott emberek életére. Az M3-as metró teljes körű akadálymentesítése érdekében folytatott tárgyalássorozatok sikerében elvitathatatlan érdemei voltak, mely kapcsán a MEOSZ Küldöttközgyűlése határozatában fogalmazta meg elismerését elnök asszony irányában.

Az érdekvédelem és érdekképviselet mellett több évtizedes kimagasló szakmai munkájával megteremtette az alapjait majd innovatív ötleteivel hozzájárult ahhoz, hogy a korai fejlesztés, a fogyatékos emberek családban maradása és a mozgáskorlátozott emberekről való komplex gondoskodás és gondolkodás a mindennapok valóságává válhatott.  Kovács Ágnes 1998 és 2020 között irányította a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületét, mely évek alatt olyan mintaintézményt hozott létre, ahol a hiánypótló szolgáltatásokkal személyre szabott komplex fejlesztésben, ellátásában részesülnek az érintettek úgy, hogy a szülők szemléletformálására is hangsúlyt fektetnek. Eredményeik nemzetközi szinten is ismertté váltak.

Kovács Ágnes a MEOSZ-ban betöltött elnöki tisztsége mellett elnöke a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsának is, tagja az Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának szakértője, a Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért kuratóriumi elnöke. Munkássága elismeréseként többek közt 2003-ban „PRO FAMILIIS” díjat vehetett át az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztertől a szociális területen végzett kiemelkedő szakmai tevékenységért, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete által működtetett intézmények létrehozásáért. 2020-ban a Magyar Rehabilitációs Társaság Vas Imre emlékérmet adományozott Kovács Ágnesnek az orvosi rehabilitációs tevékenységet támogató, illetve a fogyatékos emberek érdekvédelméért végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége gratulál Kovács Ágnes elnök asszony állami kitüntetéséhez!

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 14. vasárnap, Szilárda napja van.
Ma van a(z) A megvilágosodás világnapja.
Az év 50. hete és 348. napja.
Holnap Valér napja lesz.

1525. A gyulai uradalom helységeiben 317 olyan jobbágycsaládot írtak össze, akik a délebbi megyékből a török támadások elöl itt kerestek menedéket.


1955. Magyarországot 15 más országgal együtt fölvették az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagállamai közé.


Csoóri Sándor: Hó-játék

Borús vagyok, hát játszom:
a hóból ki se látszom,
a hóból, havazásból,
e duhaj hóvilágból

Körhinta forog velem
zajtalan szél-tengelyen,
fák, terek, villamosok-
hó-láncba kapaszkodok.

Hajamon hó a kucsma ,
csurog nyakamba lucska,
hátamon végigpereg,
belül is fehéredek.

Havazok csontomban is,
szakadó gondomban is-
a hóból ki se látszom,
borús vagyok, hát játszom.

Időjárás

2025-12-15, 00:53
Overcast
SSW
Előjelzés
3°C
1.5 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 88%
Szél: 1.5 m/s SSW
Széllökések: 5.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com