Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Camouflage - Love Is A Shield
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

50,1 MILLIÁRD FORINTOS PÁLYÁZAT JELENT MEG A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK FOGLALKOZTATÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

- 2021. október 9. 7:22 - 944 megtekintés

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

Fülöp Attila elmondta: mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, többségük piaci körülmények között. Akkreditált cégek adnak munkát azoknak, akiknek az állapotuk miatt plusz segítségre van szükségük; ezeknek a vállalatoknak támogatást biztosít az állam, hogy ez a foglalkoztatási forma fennmaradjon, illetve lehetőség szerint tovább bővüljön – hangsúlyozta.

Az államtitkár jelezte, közel 400 olyan cég van az országban, amelyek akkreditáltként működnek közre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, 1100 telephelyen adnak munkát az érintetteknek.

Fülöp Attila kiemelte: áttörést értek el a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában, közülük ma már minden második munkabérből tartja el magát, míg 2010-ben még csak 18 százalék volt ez az arány.

A kormány álláspontja, hogy munkát kell adni azoknak is, akik tartós betegség vagy fogyatékosság miatt megváltozott munkaképességűek, de dolgozni szeretnének – hangsúlyozta.

Az államtitkár arra kérte a cégeket, hogy adják be a pályázatukat, mint mondta, a 2022-ben rendelkezésre álló 50,1 milliárd forint több, mint korábban bármikor.

Sindel István, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta: a szervezetnek 50 tagszervezete van, amelyek több mint 10 ezer embert foglalkoztatnak. Jelezte, hogy a tagszervezeteik minden évben pályáznak annak érdekében, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember megtalálja és megőrizhesse munkahelyét.

Csizi Péter, a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a védett munkáltatók az elmúlt években az átlagosnál nagyobb arányú foglalkoztatás-növekedést tudtak elérni. Ennek legfőbb oka az állami támogatási rendszer, amely biztonságot ad a munkáltatóknak és a munkavállalóknak – hangsúlyozta.

Fotó: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

(Forrás:kormany.hu/MTI)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 + = tizenegy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 15. kedd, Henrik, Roland napja van.
Az év 29. hete és 196. napja.
Holnap Valter napja lesz.

1490. II. Ulászló magyar királlyá választatott.


1606. A király kinevezi Forgách Zsigmondot országbíróvá. (A kinevezés azonban nem lép életbe.)


Reviczky Gyula: Nyári dal

"...Vadvirágokat szedek
S kötözöm füzérbe.
Vagy a fűben heverek,
S felnézek az égre.
S haja hopp!
A madárral dalolok...
Szép világ, te, jó napot!

Időjárás

2025-07-15, 19:29
Partly cloudy
WNW
Partly cloudy
30°C
3.5 m/s
Apparent: 30°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 3.5 m/s WNW
Széllökések: 14 m/s
UV-Index: 1.35
Rövid leírás: 0mm /22% / Rain
Napfelkelte: 05:02
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com