Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Joshua Kadison - Jessie
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

60 éve a fogyatékkal élő gyermekekért

- 2012. október 24. 17:57 - 4709 megtekintés

kép

Hódmezővásárhely – Alig akad olyan vásárhelyi, aki ne hallott volna a Kozmutza Flóra Iskoláról. Az intézmény több, mint 60 éve áll a fogyatékkal élő gyerekek szolgálatában

A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon, és Gyermekotthon súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok ellátására, napi iskoláztatására szakosodott intézmény. A Kutasi úti épületben, az idei tanévben 169 értelmében akadályozott gyerek és fiatal felnőtt oktatását, nevelését, habilitációját látják el. Az intézmény 39 településről fogad gyermekeket a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottságok beutaló határozatai, javaslatai alapján.

A tanulói létszám, a szabad iskolaválasztás bevezetése óta évről-évre nő. Bárcsak Csongrád megye tartozik a Kozmutza beiskolázási körzetébe, idén is több, más régiókból, illetve a határon túlról érkezett diák tanul náluk. Az intézményben a gyógypedagógiai-óvodai, illetve általános iskolai ellátás mellett, a megyében egyedüliként készségfejlesztő, szakiskolai oktatás is folyik, ahol az általános iskolát befejező, sajátos nevelési igényű, értelmileg középsúlyos fokban akadályozott tanulók egyszerű, betanulást igénylő munkafolyamatokat sajátíthatnak el. Az iskola egy korai fejlesztő csoportot is működtet, három év alatti gyermekek számára, illetve hat, tanköteles korú, súlyosan-halmozottan fogyatékos fiatal iskolai foglalkoztatásában, ambuláns ápolásában is részt vesz. A vásárhelyi iskola a bejárós diákok számára diákotthont, a gyermekvédelmi szakellátásra szorulók számára pedig gyermekotthont tart fenn. A Kozmutza Flóra egy – rajtuk kívül öt gyógypedagógiai intézetet integráló – regionális iskolai hálózat anyaintézménye is.

– A gyerekekkel minden évfolyamon gyógypedagógusok, logopédusok, szaktanárok és konduktorok foglalkoznak, de a nevelő munkát segítők is mind szakképzettek. A Kozmutzában egy magasan képzett, innovatív szemléletű tantestület dolgozik. A gyógypedagógiában ugyanis, a legjobbra törekvés létkérdés – mondta el Megyesi Istvánné, az iskola igazgatója.

Az oktatás, nevelés mellett az iskola nagy hangsúlyt fektet a családsegítő munkára, valamint a fogyatékkal élők iskolán kívüli életkörülményeinek javítására.

– Az iskola és a családok közötti kapcsolat példaértékű. Sok esetben a szülők nem ismerik jogaikat, lehetőségeiket, a segítségkérés különféle formáit. Az iskola mindent megtesz annak érdekében, hogy nehéz élethelyzetük megoldásához megfelelő tájékoztatást nyújtson. Szervezett programok keretén belül gyakorlati tanácsokkal is ellátjuk őket, illetve meghívott szakemberektől tájékoztatást kaphatnak minden olyan kérdésben, amely segíti őket eligazodni fogyatékkal élő gyermekük nevelése során felmerült problémák megoldásában – árulta el Imre Ernőné, igazgatóhelyettes.

Az iskola fontos társadalmi feladatot lát el a sérült fiatalok beilleszkedését segítő, valamint a végzett tanulók munkaerő-piaci elhelyezkedését előmozdító tevékenységével, továbbá az általános közoktatási intézményekben, az egészséges gyerekek közt integráltan tanuló akadályozott gyermekek fejlesztésében való részvétellel.

– Ahol lehet ott állandóságra és fegyelemre neveljük a diákjainkat, akik így képessé válnak bizonyos feladatok ellátására. Vannak akik külső munkahelyekre járnak ki, és vannak akik belső műhelyekben vagy az iskolai kertészetben dolgoznak. Bár sok diákunk szereti a rendszerességet és a monoton munkavégzést is jól tűrik, a legtöbb végzett csak személyes ismeretség útján tud elhelyezkedni. Az országban még mindig kevés cég foglalkoztat enyhe fokban sérült vagy középsúlyos szellemi fogyatékosokat – magyarázza az igazgatóhelyettes asszony. Aki azt is elárulta, az iskola évtizedek óta végez nyomon követési vizsgálatokat, amelyekből visszacsatolásokat kapnak a munkájukra vonatkozóan. Az elért eredmények ismeretében tovább fejleszthetik az alkalmazott pedagógiai módszereket.

A Kozmutza igazgatónője mindehhez hozzátette, az iskola a nem-fogyatékkal élők körében illetve a gyógypedagógus szakmán belül is aktív szerepvállalásra törekszik. – A legtehetségesebb diákjaink állandó szereplői nemcsak a város, de a régió, az ország nagyobb sport- és kulturális rendezvényeinek is. Az elért jó eredmények bizonyítják hogy a fogyatékkal élők is képesek kimagasló teljesítményre. A Kozmutza Flóra Iskolának nagyon pozitív társadalmi megítélése van. Az emberek megbecsüléssel és empátiával fordulnak az itt dolgozók felé. Nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy minden évben több száz, szakirányú felsőoktatási képzésben tanuló hallgató keres meg minket azzal, hogy az egyetemi gyakorlatát nálunk szeretné teljesíteni. Az iskola számukra is nyitott. Évek óta biztosítunk gyakornoki helyeket a gyógypedagógus illetve más pedagógiai és szociális területen tanuló főiskolai hallgatók számára.

Adta hírül a delmagyar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc + = 11

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. október 21. kedd, Orsolya napja van.
Ma van a(z) Földünkért világnap.
Az év 43. hete és 294. napja.
Holnap Előd napja lesz.

1776. Mária Terézia Fiumét Magyarországhoz visszakapcsolja.


1966. Amerikai vezető üzletemberek és gyárosok látogatása és tárgyalásai Budapesten.


Pintér Lajos: Rajz egy őszi tűzfalon

"...Hol a pipacs már? hol van a tünde,
a röpke?
Anyja, a koranyár fölvette,
fényben megfürdette!
Hol a pipacs már, hol van a tünde,
a röpke?

Rozsdált levél a gyalogúton:
nyárfalevél, akáclevél.
Fölveszek, kezemmel fényesítek
egy didergő vadgesztenyét..."

Időjárás

2025-10-21, 07:49
Light drizzle
SE
Light drizzle
8°C
1.8 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 34%
Szél: 1.8 m/s SE
Széllökések: 6.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /73% / Rain
Napfelkelte: 07:11
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com