Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Romantic - Vágyom rád
56
hallgató

Minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás

- 2020. február 17. 16:33 - 903 megtekintés

Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás, várhatóan májusra valamennyi kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen intézhetik ügyeiket a hallássérültek – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

Uzsák Katalin a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) rendezvényén elmondta: a kormányablakok kialakításánál alapvető szempont volt az akadálymentesség. A mozgássérülteknek rámpákat és lifteket építettek, a vakok és gyengénlátók ügyintézését speciális burkolat és hangos térkép segíti, a siketek és nagyothallók számára pedig a jelnyelvi szolgáltatást nyújtó Kontakt biztosítja a hozzáférést a szolgáltatáshoz. Hozzátette: a Kontakt szolgáltatást 2017-ben vezették be tesztüzemben, és ma már kilencven kormányablakban érhető el. Közölte: 350 tabletet szereztek be, ezek beüzemelése után, április-májusban már minden kormányablakban, illetve okmányirodában igénybe vehető lesz a jelnyelvi szolgáltatás. December végén zárult a projekt A Sinosz hétfőn tartotta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetével közös, a látás- és hallássérültek online infokommunikációs akadálymentesítését célzó, tavaly év végén lezárult projektjének bemutatóját. Az 1,4 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatású projekt 2018. január 1-jén indult és tavaly december 31-én zárult. Ebben a Sinosz a Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatás informatikai rendszerét fejlesztette tovább, az MTA Nyelvtudományi Intézete jelnyelvi szótárt készített, az MVGYOSZ pedig a látássérülteknek készített Távszem szolgáltatást fejlesztette. A Kontakt szolgáltatás lényege, hogy a regisztrált siket és nagyothalló ügyfelek munkanapokon 8-20 óra között bármikor jelnyelvi távtolmácsolást vehetnek igénybe egy tablet vagy PC és élő internetkapcsolat segítségével. A legtöbben ügyeik önálló intézéséhez, munkavállaláshoz használják a kommunikációs akadálymentesítés ezen formáját. A jelnyelvi tolmács segítségével kapcsolatot tudnak létesíteni bárhonnan az országból vagy személyes beszélgetéshez kérhetik a Kontakt közreműködését. Vészhívásra a nap 24 órájában rendelkezésükre áll a szolgáltatás. A szolgáltatásnak mostanra több mint kétezer ügyfele van, és harminc jelnyelvi tolmács vesz részt benne. A hallássérültek egyenlő eséllyel juthatnak információhoz Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP), a Sinosz elnöke a bemutatón elmondta: a projekt érdemben hozzájárul ahhoz, hogy a hallássérült közösség tagjai egyenlő eséllyel jussanak hozzá az információhoz az élet különböző területein. Kiemelte: a szolgáltatás jelentősen hozzájárul a hallássérült emberek munkaerőpiaci esélyegyenlőségéhez, az OTP Bank 165 fiókot akadálymentesített a Kontakt szolgáltatással, a Szerencsejáték Zrt. 26 lottózóban várja a hallássérült ügyfeleket, emellett valamennyi Decathlon áruházban elérhető a szolgáltatás, és az Auchan áruházak hallássérült munkavállalóit is a Kontakt segíti a kollégákkal való kommunikációban. Az üzleti partnereknél a tesztidőszakban több mint hétezer esetben vették igénybe a szolgáltatást. Elmondta, a tavaly év végén lezárult projektben hat új munkaállomást alakítottak ki a jelnyelvi tolmácsoknak, különböző képzéseket szerveztek nekik, és kiosztottak több mint kétszáz tabletet a korábbi ezer mellé. A Sinosz elnöke kiemelte, hogy a táblagép segítségével igénybe vett tolmácsszolgáltatás költséghatékony és innovatív megoldás. Hozzátette: a Kontakt szolgáltatást elindítása óta eltel hat évben 331 ezer alkalommal segítettek a jelnyelvi tolmácsok, jelenleg havonta átlagosan négyezer hívásuk van. (Forrás: hirado.hu/MTI)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 3 = három

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com