Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szevasztok - Gárdonyi Szilárd m*sora
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Boldog Salkaházi Sára

- 2020. május 11. 9:00 - 1441 megtekintés

Schalkház Sára édesapja korán elhunyt, édesanyja a Kassa központjában található Schalkház Szálló igazgatósági tagja volt, és e jövedelméből tartotta el három gyermekét. 1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. 1929-ben elfogadták jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába. Elsőfogadalmát 1930-ban tette le Szegváron. 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol a karitászmunkát irányította, emellett gyermekkonyhára felügyelt, hittant tanított, […]

Schalkház Sára édesapja korán elhunyt, édesanyja a Kassa központjában található Schalkház Szálló igazgatósági tagja volt, és e jövedelméből tartotta el három gyermekét. 1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. 1929-ben elfogadták jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába. Elsőfogadalmát 1930-ban tette le Szegváron. 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol a karitászmunkát irányította, emellett gyermekkonyhára felügyelt, hittant tanított, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett,
felügyelt a szegények menházában és családokat látogatott. Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget. Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. 1934-ben visszahelyezték Kassára, és mivel túlhajtotta magát, abban az évben nem tehetett fogadalmat. 1937-ben a brazíliai magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadta meg ezt a kérést. Hogy a terv valóra válhasson,Boldog salkaházi sára

Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia. Ezért Budapestre költözött. Időközben a II. világháború miatt lehetetlenné vált a brazíliai misszióba utazás. 1940 pünkösdjén letehette örökfogadalmát. Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket – Salkaházira magyarosította. A Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot elárasztó nemzetiszocialista eszmék ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak. Sára 1941-től a Katholikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségének vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított, közel háromszáz férőhellyel.
Elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését. A testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel százan személyesen Sára testvérnek. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal. 1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Sára testvér vezetése alatt álló Bokréta utcai munkásnőotthont. Zsidók után kutattak, és négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvért mint az otthon felelős vezetőjét szintén elhurcolták, s még aznap este, mezítelenre vetkőztetve valamennyiüket a jeges Dunába lőtték.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy * = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 11:33
Clear sky
NNW
Clear sky
22°C
2.5 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 2.5 m/s NNW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com