A siket lány esete az Instagrammal – kérése nem maradt válasz nélkül
Talán még másoknál is inkább megkeserítette a siket és nagyothalló emberek életét a járvány. A segítség mindenkinek hasznos lehet.
Nem értem az Instagramon kedvenceimet! – írta. – Hogy miért? Mert nincsenek feliratozva! Shaylee édesanyja magyarázta az MIT Technology Reviewnak, hogy a videócsevegés végtelenül megnehezítette a hallássérültek életét, mert a maszkokkal fedett arcokról nem tudnak már szájról olvasni sem. A siketek eddig is sokkal kevesebb megértésben részesültek környezetük részéről, mint a másfajta hátrányt elszenvedő emberek. Még nagyobb a baj, mint a koronavírus kitörése előtt volt – mondja Sheena McFeely, az édeanya.
A siketek már régen harcolnak a videók képaláírásáért, ami ma még indokoltabb lenne, mint valaha.
Shaylee sok kedvelést és újramegosztást ért el a Twitteren. S bár az Instagramtól nem érkezett hivatalos válasz a kérésére, s Google nem hagyta válasz nélkül, hiszen már régen léteznek olyan technológiák, amelyek élőben képesek feliratozni az elhangzott beszédet.
Május 21-én a Google bejelentette, hogy újdonsült videós csevegő funkciója, a Google Meet mostantól olyan élő feliratozási képességeket is tartalmaz, amelyek másodpercek alatt szövegesre írják át a beszédet.
A távolságtartás ideje nagy slágerszoftverének, a Zoomnak a szóvivője szerint a program akadálymentessé tétele, így a feliratozás is kiemelkedő fontosságú számukra. A siket közösség számára fejlesztett alkalmazások rendkívül sokat segítenek – és nem csak a rászorulókon.
Az egyik ilyen program az Ava, amit Thibault Duchemin készített. Duchemin siket szülőkkel nőtt fel, és gyakran kellett segítenie őket a mindennapi kommunikációban.
Ez az app mesterséges intelligencia segítségével automatikusan jelen időben feliratozza a beszélgetéseket bármilyen videócsevegésből, telefonálásból, akármilyen platformon zajlanak is. Eredetileg csak szeptemberben akartuk kihozni a szoftvert, de a szükséghelyzetben három hét alatt elkészült – mondja Duchemin.
A program nem csak a siketek számára hasznos: jól jön azoknak is, akiknek például szöveges átiratot kell készíteniük, vagy nagyon rossz minőségű a videókapcsolatuk.
A feliratozás sem nem old meg minden problémát
Sürgős megoldást igényel a probléma kórházakban, ahol nincsenek, vagy nagyon kevesen vannak a szükséges távolságtartást lehetővé tevő jelnyelvi tolmácsok.
A maszkok alatt beszélő egészségügyi személyzet nem tudja megértetni magát a siket betegekkel. Jobb híján az Egyesült Államokban átlátszó orvosi maszkokat kezdtek gyártani, amiken átlátszik az ápolók és az orvosok szájmozgása. Ezek a maszkok – miként a digitális megoldások sem – sajnos nem tökéletesek, hiányoznak róluk a szűrők, az oldalaik rést hagyva elmozdulnak a helyükről: mégis jobbak a semminél.
(Forrás:a Baranya megyei hírportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?