Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Republic - Ne sírj kedves
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kántor Kristóf fejen hordható eszközzel a vakoknak és a gyengénlátóknak adna új esélyt.

- 2020. június 27. 19:52 -

A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrije ebben az esztendőben egy híján száz pályázat közül választott ki tíz díjazott projektet, emellett tizenegy témát kiemelt dicséretben részesített.

A verseny fővédnöke dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a zsűri elnöke pedig dr. Jakab László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar professzora volt.

Biztonságot nyújt

Harmadik díjban részesült a demecseri Kántor Kristóf „H.O.R.U.S.” elnevezésű pályázatával.

A HORUS „megfejtése”: Hallás Orientált Rekogníció Utáni Segítő. A találmányom egy olyan fejpántszerű eszköz, ami segítséget nyújt a vakok és gyengénlátók számára a tárgyak felismerésében és a tájékozódásban.

– A fejpántban helyet kapnak szenzorok, amelyek jelzik a környező objektumok közelségét. Amennyiben egy akadály olyan közelségbe kerül, ami már veszélyes lehet a felhasználóra nézve, akkor az eszköz jelzi ezt a felhasználónak. Ezenkívül helyet kap még rajta egy kamera, ami képi adatot továbbít a feldolgozóegységnek, az pedig mély neurális hálózatok segítségével feldolgozza, hogy milyen objektumok láthatóak a kameraképen. A felismert objektumok neveit hang formájában továbbítja a felhasználónak. Az eszköz lényege, hogy minél biztonságosabbá tegye a vakok és gyengénlátók mindennapjait.

– Lassan két éve foglalkozok innovációs projektekkel. De már korábban is érdekelt a gondolat: vajon hogyan lehetne segíteni másokon? Mindenképpen társadalmilag hasznos területen szerettem volna alkotni, ezért esett a választásom a vakságra – fejtegette Kristóf, aki a Demecseri Oktatási Centrumba jár, a fő érdeklődési területe az informatika.

Többletpontok

– A HORUS elkészítése sok munkával járt. Mivel a projektet egyedül fejlesztettem, önállóan kellett megtanulnom mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy létre tudjak hozni egy működőképes prototípust – kezdve a 3D modell megtervezésétől a programozáson át egészen az elektronikáig.

Kristóf szerint a Magyar Innovációs Szövetség által hirdetett tehetségkutató vetélkedés minden kétséget kizárólag a legrangosabb hazai ifjúsági innovációs verseny.

– A nyertesek számos díjban részesülnek. Például van lehetőség részt venni külföldi versenyeken és kiállításokon, ezenfelül felvételi többletpontokkal és pénzjutalommal is jár. Tiszta szívvel tudom ajánlani a versenyt bárkinek, aki ki szeretné próbálni magát ebben a közegben. Reménykedtem benne, hogy dobogós helyezést sikerül elérnem, mégis meglepődtem, amikor értesítettek az eredményről.

Mivel kilencvenkilencen pályáztak, kicsi volt az esély, de szerencsére sikerült elnyernem a zsűri tetszését. A környezetemet is sikerült meglepnem. Olyannyira, hogy Demecser polgármestere, Rátkai Sándor is személyesen gratulált nekem, ami nagyon jólesett. Azt mondta, hogy öregbítettem a város hírnevét. Szeretném, ha a HORUS a jövőben minél több vak és látássérült ember életét tudná könnyebbé tenni.

Működőképes modell

Az Ericsson Magyarország Kft. által felajánlott első díjban Ecsedi Boglárka részesült. A „Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával – mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben” című pályázatának eredménye egy működő algoritmus, amely az eddigieknél 11 százalékkal pontosabban detektálja a veszélyes tengeri vagy óceáni visszaáramlásokat.

A Valor Hungariae is felajánlott egy első díjat, amit Rózsavölgyi Mátyás érdemelt ki a „Távirányítható Marsjáró készítése” című pályázatával. Az eredeti Marsjárók mintájára készült működőképes modell a dokumentáltságával alkalmassá teszi a projektet arra, hogy felhasználják az oktatásban az ilyen irányú érdeklődés felkeltésére.

A Magyar Innovációs Szövetség legjobb határon túli pályázónak járó ösztöndíját, illetve egy másik első díjat Gál Emese kapta a Bronchus Protect című pályázatával. A projekt eredménye egy rendkívül felhasználóbarát, a levegő minőségét monitorizáló alkalmazás, melynek segítségével online, interaktív módon elérhetőek a mért paraméterek és prevenciós javaslatok a krónikus betegséggel élők és egyéb, a szennyezett levegőre tudatosan figyelő emberek számára.

(Forrás:a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


5 + = tizenegy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 14. szerda, Helén napja van.
Ma van a(z) Szabványosítási világnap.
Az év 42. hete és 287. napja.
Holnap Teréz napja lesz.

1235. IV. Béla király másodszori koronázása. Béla, ki még atyja életében valószínűen 1207-ben és bizonyosan még 1214 előtt megkoronáztatott, atyja halála után október 14-én, Fejérvárott ismét fejére tétette a koronát.


1883. Megnyílik Szeged első állandó színháza.


Hervay Gizella
/ 1934. okt,14. - 1982. júl. 2. /

Önéletrajz

almafán utolsó alma vagyok
hullok vándorló homlokára
szomját oltja vagy velem vándorol
páros sorsunk oltalmára

szádban jó íz - vagy harmadik szemed
lehetek minden most kezdődik a hajnal
mikor éretten kezedben ébredek
öngyilkos májusi almagallyal

Időjárás

2026-10-14, 19:16
Overcast
NW
Előjelzés
13°C
2.1 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 2.1 m/s NW
Széllökések: 7.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com