Államilag elismert nyelvvizsga lesz a jelnyelvből tett vizsga
A jelnyelvből tett vizsga is államilag elismert nyelvvizsga lesz a jövőben, azt a felsőoktatási törvény is elismeri majd, és egyértelművé válik, hogy azután is jár nyelvi pótlék.
Ezt is tartalmazza a magyar jelnyelvről szóló törvény módosítsa, amelyet 194 igen szavazattal, egyhangúlag fogadott el a Ház képviselői indítványra.
A változtatást a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége kezdeményezte. A kezdeményezők azt remélik, hogy növekszik az érintettek diplomaszerző képessége, és így az elhelyezkedési esélye is.
A jelnyelvi tolmácsok névjegyzékéhez hasonlóan létrejön a jelnyelvi oktatók névjegyzéke is, a jövőben pedig csak az ott regisztráltak taníthatnak jelnyelvet. Azokat veszik fel a névjegyzékbe, akik elvégezték a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének tanfolyamát vagy rendelkeznek a jelnyelvi továbbképzésben szerzett oklevéllel.
Jelenleg mintegy negyvenen felelnek meg ennek a kritériumnak.
Tapolczai Gergely fideszes siket képviselő, a módosítás egyik előterjesztője a törvény ismertetésekor elmondta: a jelnyelv elsajátítható anyanyelvként. A siket közösség Magyarország harmadik legnagyobb nyelvi és kulturális kisebbsége – ismertette. Évente mintegy ezren tanulnak jelnyelvet, és százan-kétszázan tesznek belőle vizsgát. (Forrás: Rehabportál)
Ezeket is olvassa el:
Az a személy, aki hangot ad a fogyatékkal élő gyermekeknek Vietnámban
Kapocs a két “világ” között
"Sikeresen terveztünk szoftvert hallássérültek megsegítésére" - egy diákprojekt, amely humanitárius ...
Jelnyelven köszöntötték az óvodások a szülinapos takarítót
Hallássérültként a sport világában – szeptember 29-én volt a Hallássérültek Világnapja
Új évaddal és akadálymentes előadásokkal várja nézőit a Magyar Színház
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
21°C






