Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Demjén Ferenc - A szerelemért
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Jövőre már jelnyelvből is lehet nyelvvizsgázni

- 2020. július 17. 19:02 - 1468 megtekintés

Az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a magyar jelnyelvről szóló törvény módosítási javaslatát, amelyet a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) készített elő.

Az alaptörvény már eddig is a magyar kultúra részének tekintette a jelnyelvet, ami a legtöbb siket ember anyanyelve. A mostani törvénymódosítás szerint 2021. július 1-je után államilag elismert nyelvvizsgát lehet tenni magyar jelnyelvből, amire elsőként nálunk lesz lehetőség Európában.

A módosított törvény rendezi az eddig hiányzó fogalmakat, amelyekkel végre a köznyelv is átveheti a helyes szóhasználatot a siketekről szóló kommunikációban. Jelentős lépésnek számít, hogy az egészségügyi ellátórendszerben végzett jelnyelvi tolmácsolás költségét az állam magára vállalja és hivatalosan is szakmaként ismeri el a siket jelnyelvi tolmácsolást.

A törvény rögzíti azt is, hogy létre kell hozni a Jelnyelvi Oktatók Névjegyzékét, hogy csak olyan szakember taníthassa a magyar jelnyelvet, aki ehhez a SINOSZ képzésein kapott, megfelelő képesítéssel rendelkezik.

*

Hunyadi Orsolya siket. Hét éve pénztáros a csömöri Auchanban. Azt mondja, annak ellenére, vagy éppen azért, mert ki van írva, hogy a kasszánál megváltozott munkaképességű pénztáros dolgozik, nagyon sokan állnak be hozzá fizetni. Szereti a munkáját, szeret emberek között lenni, az Auchannál egyébként több száz sorstársát foglalkoztatják különböző pozíciókban.

„Az viszont nagyon-nagyon bánt, ha valaki még mindig süketnémának nevez – mondja. – Azért sértő ez, mert azt sugallja, hogy nem tudunk beszélni, pedig a nyelvi képességnek mi is teljesen a birtokában vagyunk, csak más nyelven kommunikálunk. Azért örülök ennek a törvénymódosításnak, mert ezzel a jelnyelv ismertsége és elismertsége szerintem szintet lép, nekünk pedig sok szempontból egyszerűbb lesz az életünk azzal, hogy könnyebb lesz elfogadtatni és megértetni magunkat.”

(Forrás:a Medicalonline /Well PR)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét * 6 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 6. péntek, Dorotya, Dóra napja van.
Ma van a(z) A magyar rádiótechnikai fegyvernem napja.
Az év 06. hete és 37. napja.
Holnap Tódor, Rómeó napja lesz.

1445. Országos kapitányok választása. Hederváry Lőrincz nádor Székesfehérvárra országtanácsot hívott össze, hol országos kapitányok választattak. Ilyen lett Hunyadi János is, kire Erdély és a tiszántúli vidék bízatott.


1945. Közzé teszik az ideiglenes kormány rendeletét, amely hatályon kívül helyezi a zsidótörvényeket és rendeleteket.


Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
"...A szegény Dorottya, nem lévén már foga,
Csak holmi lágyacskább csemegén nyámmoga.
Néhány kráfli álla tányérján előtte,
Mellyel görcsös gyomrát apránként töltötte.
Éris hát tündéres erejét felvevé,
S magát egy gömbölyű kis formába tevé:
S midőn a fortélyban jó módot talála,
Dorottya tányérján egy kráflivá vála.
Ah! Vigyázz kisasszony, most vigyázz ám nagyon,
Ím a tányérodon méreg s veszély vagyon..."

Időjárás

2026-02-06, 02:38
Overcast
SSE
Előjelzés
5°C
1.6 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 996 mb
Páratartalom: 93%
Szél: 1.6 m/s SSE
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /22% / Rain
Napfelkelte: 07:03
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com